Büszkék vagyunk a múltunkra, és izgalommal várjuk a jövőt.

Bita László neve a több évtizedes pályafutás következtében összefonódott városunk labdarúgásával.
bitalaszlo

Laci abban a korban van, amikor Dunaújváros labdarúgásának összes korosztályában játszó játékosait személyesen ismerheti. Együtt játszott Boldóczki Sándorral és Gróf Andrással, látta focizni Kuti Lászlót, Furják Lászlót és Tóth Istvánt, és most a legfiatalabbak dolgozik együtt, hiszen a Dunaújváros utánpótlás koordinátora. Nem mellékesen 210 mérkőzésen védte a Dunaújváros kapuját, egy gólt is jegyezhet, 1988-tól 2004-ig volt a csapat szolgálatában, öt évig szerepelt az első osztályban, majd később edzőként dolgozott a csapatnál.
– 1977-ben, tíz évesen kezdtem a labdarúgást, az akkori salakos pályán. Büszke vagyok arra, hogy itt nőttem fel, és itt jártam végig a teljes ranglétrát. Pályafutásom csúcsa talán az az időszak volt, amikor Tököli Attilával, Zavadszky Gáborral, Salamon Miklóssal, Éger Lászlóval, és természetesen sorolhatnám még a neveket, játszottam együtt. Büszkén mondhatom, hogy edzőm volt Egervári Sándor, Varga Zoltán, Gálhidi György, Jakab Elek. Nagyon sok tapasztalatra tettem szert az évek során, melyeket most próbálok visszaadni egy újabb generáció számára. Az első mérkőzésemet 21 évesen, 1988-ban Vácon játszottam, ott mutatkoztam be az NB I-ben. Boldóczki Sanyi bácsi – aki akkor nekem még bácsi volt – mondta nekem, hogy ne izguljak, nem lesz gond, mely így is lett, hiszen jól ment a játék. Jól esett, hogy engem is, mint a többi fiatalt, felkaroltak. Az „öreg” játékosokról, akiket a mai napig tisztelek, csak jó emlékeim vannak. A pályafutásom során talán érdekesnek tűnik, hogy gólt is rúgtam, melynek a története a következő volt. Ajkán játszottunk egy NB II-es bajnoki mérkőzésen, melyet megelőzően én is gyakoroltam még itthon a tizenegyes rúgásokat. Andriska Vilmos edző mindig figyelte ezt, és általában azt a játékost jelölte ki a bajnokin a büntető lövésére, akinek az a gyakorlás során a legjobban ment. Így akkor engem jelölt ki, és ráadásul azzal nyertük meg 2-1-re a találkozót. Jó volt együtt játszani olyan játékosokkal, többek között Salamon Mikivel is, akikben óriási alázat volt a játékkal szemben. Többek között ő is azok közé tartozott, aki az edzések után is órákat kint volt a pályán, hogy még többet gyakoroljon. Tudatosan építette fel a pályafutását, melynek eredményeképpen bajnok, válogatott, és az év játékosa is lett. Olyan eredményeket ért el, amikre nagyon büszke lehet. A gyerekeknek is azt szoktam mondani, hogy ha valaki azt éri el labdarúgóként, mint többek között Miki és én is, akkor megérte a rengeteg befektetett munka. Akkoriban nem volt az ciki, ha valaki az edzések előtt, vagy után még kint maradt a pályán, hiszen az egyéni képzés akkor is, és most is nagyon fontos. Nem siettünk haza, így alakult ki az a közösség, az a csapatszellem, ami végül a pályán is meglátszott. Barátok voltunk a pályán és azon kívül is. Ha segíteni kellett, azonnal számíthattunk a másikra.

– Miért fontos az életedben a lokálpatriotizmus?

SONY DSC
– Így egyértelműen magunkénak érezzük Dunaújváros labdarúgását. Megéltem a poklot és a mennyet egyaránt, tagja voltam kieső és feljutó csapatnak, magyar bajnoki címet ünnepelhettem. Most azonban újra örül a szívem, mivel újra van futball, újra van utánpótlásunk, ahol több, mint 300 gyermek játszik, akik előtt ismét ott a lehetőség, hogy jó játékosokká váljanak. Bízom abban, hogy közöttük is van olyan, aki itt született, itt nőtt fel a városban, és majdan büszke lesz arra, hogy itt vált felnőtt labdarúgóvá. Ehhez azonban alázatra, tanulásra van szükség. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen mindenkinek gondolnia kell arra, hogy egyszer véget ér az aktív labdarúgó élete. A szerencse is fontos, de ahhoz, hogy valakinek szerencséje legyen, azért sokat kell tenni.

következő mérkőzés
HAZAI
Archívum