Ezúton szeretnénk ismét tájékoztatást adni a klub körül kialakult helyzetről, a döntésekről és azok hátteréről.

Már az idei szezon kezdetén is őszintén beszéltünk a nehézségeinkről, a klub gazdasági instabilitásáról. Terveinket a felnőtt csapatunknál igyekeztünk az elvárások és lehetőségek egyensúlyban tartásával kialakítani és olyan eredményt elérni, hogy elérhető közelségbe maradjon akár a feljutás, ha sikerül extra forrásokat bevonni. A pályán elért eredményünk alapján ez nem lett volna irreális célkitűzés tavaszra, de sajnos nem sikerült új szponzort, szponzorokat találni, így a gazdasági hátterünket nem sikerült továbbra sem stabilizálni, javítani.

Az egyik főszponzornak az NB I-ben, csak a szezon végéig szólt az egyszeri támogatása az első osztályban bennmaradástól függetlenül.  Sajnos, az elmúlt két, három évet nézve az előirányzott szponzori és támogatási összegek nem realizálódtak teljes mértékben. Az idei őszi szezonban pedig továbbra sem volt szponzorációs támogatónk.  Ezt, egyetlen első illetve másodosztályú klub sem bírná el.

Dunaújváros stadion látkép

Ennek következtében a vezetőség  a dunaújvárosi  labdarúgás hosszú távú működésének érdekében, úgy döntött, hogy a klub gazdasági hátterét megpróbálja rendezni, de ehhez a tavasszal esedékes bevételeket a felhalmozott kötelezettségek teljesítésére kell fordítani. Ez az oka, hogy tavasszal döntő többségben saját nevelésű fiatal játékosokat szerepeltetünk a másodosztályban.

A fentiek miatt, a felnőtt csapatunknál a hivatásos szerződéssel rendelkező játékosokkal és a teljes szakmai stábbal szerződést bontottunk. A fájdalmas, de szükségszerű intézkedések megteremthetik nyárra, egy rendezett klub működtetésének alapjait.

Tudjuk, hogy nehéz tavasz elé nézünk, ahol nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolóink támogatására, türelmére. Mottónk: küzdeni mindig, feladni soha!

 

Hajrá, Újváros!

 

Dunaújváros PASE elnökség

UTÁNPÓTLÁS
UTÁNPÓTLÁS
FUTBALL ISKOLA
FUTBALL ISKOLA
JEGYEK, BÉRLETEK
JEGYEK, BÉRLETEK
Utolsó mérkőzés
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
AWAY
DPASE
DPASE
KIEMELT TÁMOGATÓINK:
H.CsapatP
165
257
355
452
551
648
747
843
941
1040
1133
1233
1331
1427
1527
1620