Felnőtt csapatunk tegnap fantasztikus hangulatban ötezer néző előtt fogadta a Ferencváros II. csapatát. A találkozót mindkét csapat idegesen kezdte sok volt a technikai hiba. Szépen lassan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Próbáltuk az ellenfelet a középső zónájukban letámadni. Több kisebb – nagyobb lehetőségünk is adódott. A legnagyobb az egész meccsen remekül teljesítő Dobos Áron előtt volt, ám lövését Varga Ádám bravúrral hárította. Rá nem sokkal sajnos egyenlíteni tudtak a vendégek. A második játékrész elején a vendégek előtt több lehetőség is adódott,  Vaszócsik Viktor ezúttal is remekül védett. Ezután mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám gólt nem sikerült szerezni egyik csapatnak sem. A hatvanötödik percben egy baloldali támadást követően megszerezte a vezetést a Fradi. A mérkőzés hajrájában mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, ami szerencsére sikerült is. Csehi Tamást buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Tóth Tibor magabiztosan értékesítette. A mérkőzésen több gól már nem esett, így igazságos döntetlen született a remek hangulatú összecsapáson. Köszönjük minden résztvevőnek a szurkolást.
 
Dunaújváros  – FTC II 2-2 (1-1)

Dunaújváros : Vaszócsik Viktor, Csendes Péter, Pölöskei Péter (Ablonczi Gerjén) Farkas Viktor, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó, Tóth Tibor, Király Bence, Kercsó Bence (Hajdók Gábor), Tóth Ákos Károly (Blatt Pál)

 Vezetőedző: Dobos Barna

Ferencváros II: Varga Ádám , Lipcsei Krisztián, Kárász Krisztián (Szántó Gergő), Adamcsek Máté, Kovács Krisztián, Szpirulisz Markosz Antonisz, Szabó Normann Áron, Kundrák Norbert, Batik Bence (Derekas Zoltán), Lakatos István, Gera Dávid (Csernik Kornél)

Vezetőedző: Lipcsei Péter

IMG_4151