A Magyar Idők újságírója, Gáll András interjút készített vezetőedzőnkkel Dobos Barnával. A riportot változatlan formában közöljük.

Háromdiplomás lokálpatrióta edző


 

Bár nem a Vasas az egyetlen NB I-es labdarúgócsapat, amely nem jutott be a Magyar Kupában a legjobb 32 közé – ez a Ferencvárosnak és a Mezőkövesdnek sem sikerült –, de egyedül az angyalföldieket ütötte ki harmadosztályú együttes: a Dunaújváros PASE. A zajos siker – mármint a Duna-partiak szempontjából – összetevőiről beszélgettünk Dobos Barnával, a győztes 47 éves, háromdiplomás edzőjével.

– Szerdán véletlenül kapcsoltam oda a tévén a Vasas elleni Magyar Kupa-meccsükre, és jó tíz percig nem tudtam megállapítani, melyik az élvonalbeli csapat, és melyik az NB III-as. Aztán persze kezdtem felismerni Remilit, Vaskót és a többieket…
– Örülök, ha ez a csapatom játékának burkolt dicsérete. Komoly munkánk volt ebben a 2-1-es győzelemben.

– Ezek szerint nem csak úgy nekimentek a Vasasnak, lesz, ami lesz alapon.
– Ha ez egyáltalán megfordult az ön fejében, akkor nem ismer engem. A Vasas több bajnoki mérkőzését is megnéztem, volt, amelyiket élőben. Tudtam, hogy ellenfelünk három hátvéddel és három csatárral játszik, s azzal akartam meglepni Michael Oenninget, hogy a mi csapatunkat is háromfős csatársorral küldtem a pályára. Ezt látva talán sokan azt hihették, hogy elment a józan eszem, pedig dehogy; tudtam, hogyha feltolom a védekezésünket, és már a saját térfelén letámadjuk az ellenfelünket, akkor lesznek labdaszerzéseink. És lettek is. Persze ez a taktika kifárasztja a csapatot, a második félidő egy bizonyos szakaszában vissza is estünk.

– Ekkor egyenlített a Vasas. Hitte, hogy az utolsó pillanatban lesz még erejük megszerezni a győzelmet?
– Láttam, hogy a fővárosiak belefáradtak az egyenlítésbe, nagyokat szuszogtak, ezért gondoltam, most kell meglepni őket, és friss erőket küldtem a pályára. Meg is lett az eredménye, mert az egyik cserejátékosom döntő szerepet játszott a – meg kell adni, szerencsés – győztes gólunkban.

– Több „történelmi” név viselője is játszik a Dunaújvárosban. Zvara, Sándor, Szepessy… Ez csak véletlen egybeesés, vagy…
– Zvara Dávid nem rokona a Vasas egykori válogatott játékosának, Zvara Józsefnek, ellenben Szepessy Róbert a 80-as évek Verebes-kedvencének, Szepessy Lászlónak a fia, Sándor Tamás édesapja pedig a kilencvenes évek azonos nevű debreceni legendája.

– Ha már a történelemnél tartunk: mennyiben jogutódja a klub a 2000-ben bajnokságot nyerő Dunaferrnek?
– Hivatalosan semennyire, hiszen a nevünk nem véletlenül Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE – ebből az Agro­speciál a tulajdonosunk. Ugyanakkor a csapat spirituális értelemben egész Dunaújvárosé, és büszke vagyok rá, hogy a vitrinben ott díszeleg az NB I 2000-es bajnoki serleg, amelyet a felszámoláskor sikerült megmentenünk. Magam tősgyökeres dunaújvárosi lokálpatrióta vagyok, a 2000-es bajnokcsapat kapusa, Bita László a technikai vezető, a még korábban nálunk játszó Boldoczki Sándor pedig utánpótlás-koordinátor, szóval, személyi tekintetben is megvan a folytonosság.

– Két éve estek ki az NB I-ből, most újból megindultak felfelé az emelkedőn, hiszen negyedikek az NB III középcsoportjában. Lesz feljebb?
– Az a célunk. Egy hete még vezettük a tabellát, csak kikaptunk Dabason – roppant szoros az élmezőny. Két évig anyagi gondjaink voltak, tavaly az NB II-t el is engedtük, a csapat nagy részét szélnek eresztettem, most kezdünk újból talpra állni. Persze még mindig az egyik legkisebb költségvetés a miénk a harmadik vonalban.

– Halmozza a diplomákat: először a Közgázt végezte el, megszerezte a pro licences papírt, tavaly óta pedig doktor, méghozzá gyógyszerészként. Lakat Károlyon és Kalocsai Gézán kívül nem sok elődje volt a magyar edzői karban…
– Ó, túlságosan is hízelgő ez a párhuzam… A gyógyszerészet családi örökség, szinte kötelező volt, édesanyámnak patikája van a városunkban. S mivel a gyógyszerész már majdnem orvos, az élettannal tisztában vagyok, s ez a tudás kimondottan jól jön az edzések megtervezésénél, levezetésénél.

 

következő mérkőzés
IDEGEN
Archívum