A mai sajtótájékoztató témája a hétvégi SZEOL elleni győzelem, valamint a vasárnap esedékes Honvéd II. elleni bajnoki volt. Az eseményen ezúttal Dobos Barna vezetőedző, és két játékosunk Tóth Tibor és Sándor Tamás vett részt.

Dobos Barna: ,, Nagyszerű héten vagyunk túl, hiszen a szerdai kupagyőzelem után a hétvégi bajnoki rangadón is győzni tudtunk. A SZEOL ellen végig jó iramot diktáltunk, szép akciókat vezettünk, sok helyzetet alakítottunk ki, amiből hármat ki is tudtunk használni. A szakmai stáb és a játékosok feladata is, hogy a jelenlegi játékot és motivációt a továbbiakban is fenntartsa. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, jó pozícióban vagyunk ebből még bármi kisülhet. Szeretnénk a továbbiakban is a tabella elején maradni, és három ponttal gazdagodni a Honvéd elleni meccs után.   “

Tóth Tibor: ,, A szerdai továbbjutásunk a kupában, nagyban befolyásolta a SZEOL elleni mérkőzést. Taktikailag és játékban is felülmúltuk ellenfelünket, úgy gondolom az NBIII-ban ez különösen fontos. Jól játszottunk, jó formában vagyunk reméljük szép sikereket fogunk tudni elérni a továbbiakban. A Honvéd ellen az lesz a kulcs, hogy ki szerzi az első gólt, fiatal csapat lesz az ellenfelünk szervezetten játszanak nem lesz egyszerű dolgunk ellenük, de célunk ezúttal is a három pont megszerzése. “

Sándor Tamás: ,, Pörgős meccsre számítok, biztos vagyok benne, hogy a Honvéd fiataljai harcosak, elszántak lesznek. Csak a győzelemmel lennénk elégedettek.  “

 

 

következő mérkőzés
IDEGEN
Archívum