Felnőtt csapatunk az NBIII. Közép csoportjának huszonhetedik fordulójában a SZEOL-hoz látogatott. A találkozót a házigazda szegediek kezdték erősebben, de hiába játszottak kisebb fölényben, védekezésünk jól működött, s bár egy-egy helyzetig így is eljutottak a vendéglátók, gólt nem sikerült szerezniük. Ezt követően az előttünk adódó kisebb lehetőségekkel nem tudtunk élni, így a szünetre gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenni a csapatok. A térfélcserét követően inkább a SZEOL akarata érvényesült. Egy pontrúgás után a hatvanadik percben Buzási találatával meg is szerezték a vezetést. Hiába próbálkoztunk helyzeteket kialakítani, nem igazán találtunk fogást a hazai védelmen. A hajrában Pál Dávid egyenlíthetett volna, ám kimaradt a helyzete. Szoros mérkőzésen, kiélezett csatában szenvedtünk egy nullás vereséget Szegeden.

SZEOL – Dunaújváros 1-0 (0-0)

SZEOL: Prokop – Rácz, Grünwald, Lévai, Beretka (Gönczö, 82.), Tomisic (Rabatin, 87.), Buzási, Ondrejó, Forró, Kéri, Péter (Maksimovic, 46.)

Vezetőedző: Siha Zsolt

Dunaújváros: Vaszócsik – Tóth Á. (Horváth K., 73.), Kovács, Karacs (Tapiska, 73.), Csehi, Zvara, Dorogi, Barna, Pál, Dobos, Tóth T.

Vezetőedző: dr. Dobos Barna

kép forrása: Dunaújváros Online