Felnőtt csapatunk utolsó előtti hazai mérkőzését játssza tavasszal vasárnap este hét órakor a Honvéd második csapata ellen. Ősszel idegenben Tóth Tibor góljával sikerült nyernünk egy nullára. A tabellán negyedik helyen állunk jelenleg ötvenegy ponttal. Három forduló van még hátra az idei szezonból, és ahogy azt Dobos Barna vezetőedző is elmondta, mind a három  mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön mentálisan nagyon erősnek kell lennünk.