Felnőtt csapatunk a bajnokság harmadik fordulójában az RKSK-t fogadta. Már a mérkőzés elején többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, majd sikerült is nagy helyzetbe kerülnünk, ám Kiss Patrik lövését védte a vendégek hálóőre. Pár perccel később a vendégek támadója lőtt kapura, de kapusunk Pokorni Péter magabiztosan hárított. Ezt követően újra Kiss Patrik került helyzetbe, de gól ezúttal sem született. A játékrész közepe fele kiegyenlítettebbé vált a játék, de komoly gólhelyzet egyik oldalon sem alakult ki. A második félidőben sem sokat változott a játék képe, végig a labdabirtoklás dominált. Az 53. percben azonban így is megszerezte a vezetést a vendégcsapat, miután egy lepattanó labdát Korozmán Norbert huszonöt méterről lőtt a hálóba. Innentől kezdve a Rákosmente teljesen visszahúzódott kapuja elé. Ezt követően mégtöbbet volt nálunk a labda, ám támadásainkban kevés volt az átütőerő. A lehetőség így is megvolt az egyenlítésre, ám Tóth Tibor előbb a kapu fölé fejelt jó helyzetből, majd tíz perccel a meccs vége előtt az oldalhálót zörgette meg. A hajrában beszorítottuk ellenfelünket, de az összes játékosával védekező vendégek kivédekezték a hátralévő időt, aminek köszönhetően elvitték a három pontot.

Dunaújváros – Rákosmente KSK 0-1 (0-0)

Dunaújváros: Pokorni – Kis B., Farkas, Puskás, Dorogi (Mundi, 77.), Zvara (Horváth K., 6.), Sándor, Barna, Szepessy, Tóth, Kiss P. (Tapiska, 46.)

Vezetőedző: dr. Dobos Barna

Rákosmente KSK: Ordasi – Simita, Nagy, Balaskó, Korozmán (Lovász, 77.), Horváth (Pendl, 40.), Villányi, Vattai, Petrezselyem, Pálfalvi, Kiss D. (Györe, 93.)

Vezetőedző: Gálvölgyi István