Újra Kiskőrösre kaptunk meghívást, ezúttal a 32. Holló János emléktornára, amit U-16-os gyerekeknek írtak ki. Klubunkat U-15-ös csapatunk képviselte. Komoly kihívás volt játékosainknak az 1 évvel idősebbek ellen játszani, de nagyszerűen megállták a helyüket. 7 csapat részvételével, körmérkőzéses rendszerben zajlott a torna. Csapatunk két győzelemmel kezdett a Kecel és az Akasztó ellen. Majd sajnos két vereség következett a Kiskőrös majd a Kiskunhalas ellen. Szerencsére folytatódott a sorminta. Előbb a Harta majd a Mélykút csapatát is magabiztosan győztük le, így a 2. helyen zártuk a tornát. Játékosunk Szabó Richárd lett a torna legjobb játékosa. Éliás Zsolt elmondta, hogy komoly fizikai munkából érkeztek a gyerekek, ezt megtörve megragadtuk a játéklehetőséget. Sajnos hiányzott a dinamika és a gyorsaság a játékunkból. Ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a srácok, hiszen 1 évvel fiatalabbként nem ijedtek meg és időnként nagyszerűen futballoztak.

Eredmények: DPASE-Kecel 4-0

DPASE-Akasztó 2-1

DPASE-Kiskőrös 0-3

DPASE-Kiskunhalas 0-1

DPASE-Harta 1-0

DPASE-Mélykút 3-1

Végeredmény: 1. Kiskőrös

2.DPASE

3.Kiskunhalas