Holnap csapatunk hazai pályán a Hódmezővásárhely csapatát fogadja. Ősszel végül sima négy nullás győzelmet arattunk, ám az első gólunkig igencsak megnehezítették a dolgunkat. Pokorni Péter NYOLC mérkőzésen keresztül, 786 percig nem kapott gólt, az elmúlt hétvégén Kecskeméten ennek a nagyszerű sorozatnak sajnos vége szakadt, hiszen egy nullás vereséget szenvedtünk. Lőrincz Emil vezetőedző elmondta, Kecskeméten az első félidőben jól játszottunk, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, majd a második félidő elején elkövettünk egy hibát, s ezt kihasználva vezetést szerzett az ellenfél. Mi ettől görcsössé váltunk, és nem tudtuk feltörni a hazaiak védekezését. Soron következő ellenfelünk is kikapott méghozzá hazai pályán, a Kozármisleny csapata ellen három nullára. Tavasszal hat mérkőzés alatt egyszer tudtak nyerni, ötször pedig vereséget szenvedtek. A tabella utolsó helyét foglalják el, de ez semmit nem jelent ebben az osztályban, ahol bárki megverhet bárkit. Mesterünk úgy véli a Hódmezővásárhely is egy stabil védekező taktikából igyekszik majd kontrázni, de ha olyan felfogásban és szellemiségben futballozunk, mint a Paks és a Taksony elleni hazai mérkőzéseken, akkor előbb-utóbb be fogunk találni ellenfelünk kapujába. Nem számítunk könnyű meccsre, de a realitást nézve nekünk ezt a meccset meg kell nyernünk, s csak a győzelemmel lennénk elégedettek. Hétvégi vereségünknek köszönhetően visszacsúsztunk a negyedik helyre. Fontos lenne a három pont itthon tartása, amelyet nagyon szeretnénk megszerezni. A kezdőrúgás ezúttal este hat órakor lesz a Dunaújváros Stadionban. Csapatunkra az elmúlt időben kevésszer haragudhattak drukkereink, kérjünk önöket, segítsék csapatunkat! Látogassanak ki minél többen az összecsapásra!