Női felnőtt csapatunk az idei második mérkőzését is megnyerte. Vígh György együttese ezúttal a Kiskunmajsához látogatott. Hévizi Mónika már a második percben megszerezte a vezetést csapatunknak, majd a hazaiak két góllal válaszoltak. Ezt azonban nem hagyta annyiban együttesünk és Szabó Alexandra valamint Domján Boglárka révén megfordította az összecsapást. Az állás ezt követően már nem változott így a győzelmünknek köszönhetően továbbra is a tabella élén állunk.
 
 
Kiskunmajsa – Dunaújváros 2 – 3
 
 
Dunaújváros: Szabó Alexandra, Hévizi Mónika, Somogyi Dóra, Bota Emilia, Bunford Tiborné(Hack Kreszcencia), Rafael Laura, Mészáros Adrienn, Domján Boglárka, Deák Izabella
 
 
Vezetőedző: Vígh György