Felnőtt csapatunk a bajnokság 27.fordulójában Iváncsán lépett pályára. Eltiltás miatt Lőrincz Emil vezetőedző ezúttal nem számíthatott Kis Balázs játékára. Óvatos játékkal kezdődött az összecsapás egyik fél sem rontott neki a másiknak. A labdát a hazaiak birtokolták többet az első húsz percben, aztán fokozatosan sikerült átvenni az irányítást. Az első nagy lehetőség az Iváncsa előtt adódott, ám Pokorni Péter nagy bravúrral hárítani tudott. A 37.percben egy oldalszabadrúgást követőn Balogh László lesen állva szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Két percre rá Tóth Tibor adta a labdát Mundi Rolandnak, ő házi gólirályunkhoz Szepessy Róberthez passzolt, aki magabiztosan értékesítette a ziccerét. A fordulás után végig fölényben játszott csapatunk. A 46. percben Tapiska Géza elé került a labda, aki védhetetlen bombázott a kapuba. A következő percekben több nagy lehetőséget is kialakítottunk de az utolsó pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, így nem tudták növelni előnyüket. A fölényük ellenére azonban a 75. percben egyenlített az Iváncsa. Ekkor megint Balogh László volt eredményes a hazai csapatból. A folytatásban már nem változott az eredmény így végül kettő kettes döntetlennel zárult a találkozó. Jövőhéten a SZEOL csapatát fogadjuk hazai pályán.

Iváncsa KSE – Dunaújváros  2-2 (1-1)

Iváncsa KSE: Dániel – Balogh, Kertai, Kovács, Hujber, Varga, Fekecs, Szellák, Cseszneki, Pribék, Büki. Vezetőedző: Domján Attila.

Dunaújváros: Pokorni – Puskás, Mundi, Dorogi, Horváth, Tóth, Szepessy, Sándor, Hompót, Barna, Tapiska. Vezetőedző: Lőrincz Emil.