U17-es csapatunk az osztályozó első fordulójának visszavágóját három nullás előnyről várhatta a Pénzügyőrrel szemben. Remekül kezdték a mérkőzést hiszen Al-Sheraji Rauf révén már a hatodik percben sikerült megszerezni a vezetést. A folytatásban kiegyenlített játékot láthattak a nézők, s ugyan kapusunknak Hompót Lórántnak volt valamivel több dolga, aki remekül megoldotta feladatát, így az első félidő végéig nem változott az eredmény. A fordulás után is kiegyenlített volt a játék, ám tudva azt, hogy ekkor már négygólos előnyünk volt összesítésben nyugodtan futballozhattak fiataljaink. A hatvanötödik percben Kovács Barna megduplázta csapatunk előnyét. A vendégek továbbra is küzdöttek becsülettel, és a hetvenhetedik percben szépíteni tudtak. Ezt követően az állás már nem változott így fiataljaink végül öt egyes összesítéssel jutottak tovább a második fordulóba, ahol majd a PVSK lesz az ellenfelünk.

Dunaújváros – Pénzügyőr 2 – 1 (1-0)

Gólszerzőink: Al-Sheraji Rauf, Kovács Barnabás

Dunaújváros: Hompót Lóránt, Somodi Valentin, Veszeli Béla, Gráczer Máté, Dorogi Benjámin(Tóth Szabolcs), Slett Kristóf, Áman Áron, Farkas Béla(Gaál Milán), Kovács Barnabás, Al-Sheraji Rauf(Szabó Bence), Kelemen Róbert(Török Barsa)

Vezetőedző: Lőrincz Emil

kép forrása: dunaújváros.com