DSCF0521

Polgárdi Vertikál – Dunaújváros PASEII.: 2 – 2

Gólszerző: 38’ Sinkó Dorián 84’ Varga Krisztián ill. 75′ Végvári Ádám, 92′ Borbás László

Polgárdi Vertikál:

Skultéti András – Hencz Gábor, Borbás László, Nyakas István (52′ Szitai Krisztián), Nagy Zoltán (45′ Tóth Péter), Végvári Ádám, Farkas Dániel, Jámbor Csaba, Csizmadia Szabolcs, Hart Imre, Imre János (59′ Horváth Bence)

Dunaújváros PASEII.:

Cseh Tibor – Szili Zoltán, Salamon Miklós, Szabó Csaba, Kenyeres Attila (50′ Kvárik Dániel – 66′ Fogas Ádám), Varga Krisztián, Nagy István, Kovács Zsolt (89′ Nagy Dániel Attila), Galambos Ádám, Kaszala Tamás Sinkó Dorián (70′ Baranyai Kristóf)

Fejér Megyei I. osztályú csapatunk a hétvégén idegenben a Polgárdi Vertikál gárdája ellen lépett pályára, 2014. március 09-én vasárnap 14.30-as kezdettel. A 17. forduló bajnoki mérkőzését álmosan kezdte meg csapatunk, majd egyre jobban felélénkülve a 38. percben megszerezte a vezetést Sinkó Dorián révén. Ellenfelünknek a 75. percben sikerült kiegyenlíteni, amire játékosaink 9 percre rá góllal válaszoltak, ekkora Varga Krisztián talált a kapuba. Sajnos, mondhatni győzelmet engedett ki csapatunk a kezéből, hiszen a 92. percben egy vitatható büntető révén ismét kiegyenlített ellenfelünk, mellyel beállította a 2-2-es döntetlen végeredményt.