hingyilaszloNemrég, egészen pontosan március 8-án ünnepelte születésének 60. évfordulóját Hingyi László, a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának vezetőségi tagja, Dunaújváros Megyei Jogú Város Képviselő-testületének tagja, aki az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. Ugyanazon a napon, amikor csapatunk idegenben, Urbin góljával egyenlített Zalaegerszegen az utolsó percben, és ezzel elkezdte a tavaszi pontgyűjtést. Sikeres nap volt, mely egy hét múlva a Cegléd elleni győzelemmel folytatódott. Arról beszélgettünk elnökségi tagunkkal, hogy ő vajon hogyan látta csapatunk eddigi teljesítményét, és mennyire válik szurkolóvá, amikor a PASE játszik:

 

 

– A hazai mérkőzéseken mindig kint vagyok, de akkor is izgalommal követem a csapat teljesítményét, amikor a Dunaújváros idegenben játszik. Szeretnék többször a csapattal utazni, de a sok kötelezettségem ezt nem mindig engedi meg. Régebben, például az NBIII-ban ez nem így volt, hiszen akkor követtem csapatomat akkor is, ha utazni kellett. Akkor szinte minden meccsen ott voltam. Amennyiben viszont nem lehetek jelen, akkor állandó telefonos kapcsolatban vagyok olyan kollégámmal, aki ott van a helyszínen. Ilyenkor tíz percenként kapok híreket, hogy mi történt a pályán, hogyan állunk.

– Hogyan látja a csapat teljesítményét?

– Ennek értékelést én mindig az alapoktól, vagyis attól kezdem, amikor a jelenlegi csapatvezetés és szakmai stáb kezdte el a munkát. Ettől kezdődően látom a törekvést és az eredményességet is. Az biztos, hogy mindenki, edzők és játékosok egyaránt nagyon akarják a sikert, mindenkiben benne van a bizonyítási vágy. Nem elégszenek meg a pillanatnyi teljesítménnyel, mindenben találnak javítani valót, a maximumot akarják hozni. Ez így jó, ennek így kell lennie. Ezt várja el tőlük Dunaújváros is, hiszen közös cél, hogy csapatunk minél jobb eredményt érjen el.

– Kritikus a csapattal?

– Nem lenne jó, ha mindenki, akár én is beleszólnék a szakmai munkába, így bírálni kizárólag magamban szoktam őket. Azért van a szakmai stáb, hogy értékelés után ezt megtegye. Véleményem természetesen van, de ezt magánbeszélgetések során szoktam elmondani. Jól esik azonban, hogy ezt kérik is tőlem, hiszen ebből ők is tanulnak. Ettől függetlenül közvetlen beleszólásom nincs, és ezt nem is szeretném megtenni. A beszélgetések során azért elmondom a kritikákat is, de szerencsére a dicséret több, mint a negatív vélemény. Régebben én is sportoltam, így a pozitív megerősítést fontosabbnak tartom.

– Szokta nézni a tabellát?

– Igen! Ez az első! Sőt, még a részeredményeket is megvizsgálom és számolgatok, hogy mennyi plusz kell még ahhoz, hogy elérjük kitűzött célunkat. Ilyenkor azt is végiggondolom, hogy engedhetünk-e egy kis lazítást, bár szerintem ennek a sportban nincs helye, vagy még inkább keményebben kell küzdenünk. Én is, mint labdarúgóink, a soron következő meccsel foglakozom. Lépésről lépésre kell haladnunk, és a tabellát majd ez év végén megnézni. Ezt azért fontos megjegyeznem, mert NBIII-as korunkban is volt olyan, amikor óriási, nyolc pontos hátrányt kellett ledolgoznunk, és akkor sem kezdtük túl jól a szezont. Többen úgy látták ekkor, hogy ebből nem lesz feljutás. Én akkor is azt mondtam, hogy majd a végét kell megvárni, és akkor lehet gratulálni jönni, vagy elmarasztalni. Most is ezt üzenem és vallom. Ahhoz azonban, hogy az ünneplésé legyen majd a főszerep, az kell, hogy minden játékos, még azok is, akik a cserepadon kapnak helyet, mindent megtegyenek a sikerért. Szeretem azt látni, hogy a nem pályán lévők is hevülten nézik a történéseket, és ők is beleélik magukat a játékba. Szerencsére nálunk ez így van. Ha előre tudnánk az időben utazni, akkor annak örülnék, ha a bajnokság végeztével azt látnám, hogy ott vagyunk a feljutást jelentő első két hely valamelyikén. Szoktam ezzel élcelődni is. Amikor kitűztük a céljainkat, a szakvezetés azt mondta, hogy bennmaradni. Én is most ezt mondom nekik: bennmaradni, de az első kettőben! Azóta ők is ezt a szlogent használják.