A sajtótájékoztató harmadik részében a „Focizz velünk” sportnapról hangzottak el értékes információk.

A program, a családi sportnap „A Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja” című KDOP-3.1.1/ SOFT-7/1. sz. projekt keretében a Dunaújváros PASE és a Dunaújváros Labdarúgó Szövetség szervezésében „FOCIZZ VELÜNK” elnevezéssel kerül megrendezésre. Az esemény remek programokkal megfűszerezve kívánja emlékezetessé tenni a kilátogatók és a sportolni vágyók számára a városrehabilitációs projekt keretében megépült új sportpálya átadását és egyben ünnepélyes megnyitását.

A rendezvény 2014. május 10-én reggel, 0900 órakor kezdődik az új sportpályán a Városháza tér mögötti füves területen.
A program helyszíne: felső Duna-part, helikopter leszállópálya melletti terület.

A nagyszabású rendezvényt Galambos Dénes Országgyűlési Képviselő Úr nyitja meg, melyet követően Cserna Gábor Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere ünnepélyes keretek közt adja át a sportpályát, amelyet birtokba vesznek a gyermekek.

A programban szerepel majd labdarúgó torna, sorverseny, de bemutatókat élménybeszámolókat is megnézhetnek és meghallgathatnak az érdeklődők.

A sorversenyre egy felhívással fordultunk a város összes általános iskolája felé, melyben közöltük a nevezési feltételeket. Ezek a következők: jelentkezni Lengyel Lászlónál telefonon (06-20-427-5103) május 7-én 1200-ig lehet. A játékban 8 fős csapatok vesznek részt, amelyekben (évfolyamonként egy leány és egy fiú) 5-es, 6-os, 7-es és 8-os tanulót kell szerepeltetni. Rajtuk kívül ugyanennyi csere  is lehetséges, összesen tehát iskolánként 16 fős csoportok nevezését várjuk.

A szervezők ajándékokkal is kedveskednek a versenyben résztvevő gyermekeknek, akik pólót, ajándék táskát kapnak, valamint az őket elkísérő egy pedagógus csekély jutalmazásban is részesül!

Az ügyességi versenyt követően is egész napos kikapcsolódást, sportolási lehetőséget biztosítunk az érdeklődők részére:

  • Fittpont és Spinning bemutató
  • Szabó András, a DPASE erőléti edzőjének előadása
  • Feth Katalin egészséges életmód előadása
  • ismert dunaújvárosi labdarúgók élménybeszámolója
  • góltotó
  • labdás ügyességi vetélkedő
  • sorverseny
  • élőcsocsó
  • ugráló vár, trambulin
  • arcfestés, csillámtetoválás és büfé várja a vendégeket.

 

Központi téma az egészség, és az egészséges életvitel. Tervezünk egészségszűrést is a kilátogatók számára.
Nyilvánvaló célunk a létesítmény megismertetése a város lakosságával, az új sportudvar élettel való megtöltése, a város fiataljainak mozgásra csábítása és az egészséges életmód népszerűsítése, valamint a két nagy labdarúgó szervezet megismertetése, bemutatása. Mivel a Dunaújváros PASE a város profi és utánpótlás bázisa, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség pedig a legtöbb amatőr sportolót megmozgató szervezet, ezért szeretnénk, hogy a város lakossága jobban megismerje azt a tevékenységet és munkát, melyet ez a két szervezet végez. A pályaavató és átadó ünnepség további célja, hogy a különleges és remélhetően a jövőben majd igen kedvelt helyszínt elfogadják a sportszerető dunaújvárosiak, de fontos a közösségformálás, a szabadidő hasznos eltöltése, valamint a sport és a labdarúgás népszerűsítése is.
A két szervezet elképzelései, terveink egybecsengenek Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának sportról, labdarúgásról és a mozgás öröméről alkotott céljaival, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjenek el, kicsik és nagyok, apukák és édesanyák, nagymamák és nagypapák, 2014. május 10-én a pályaavató ünnepségre és legyenek részesei egy új – reményeink szerint majd igen népszerű – sportbázis útjára indításának.