Régen láttuk a kezdőcsapatban Szauter Istvánt, aki több helyen is bevethető lehetne, hiszen nemrég csatárként is játszott. Most azonban hátvéd szerepkörben szerepelt a Balmazújváros elleni mérkőzésen.

11

 

– Régen láttunk már a kezdőcsapatban. Volt-e benned izgalom, amikor megtudtad, hogy Te kezdesz?

– Nagyon összeállt a csapat, nehéz bekerülni, de én csendben teszem a dolgomat. Tényleg régen volt, hogy a kezdő tizenegyben számított rám Dobos Barna sportigazgató. Utoljára idegenben a Cegléd, hazai meccsen pedig a Zalaegerszeg ellen léptem pályára. Ez nem most volt. Ennek ellenére nem volt bennem izgalom. Megpróbáltam nyugodtan, higgadtan készülni. Be szerettem volna bizonyítani, hogy bármikor számíthat rám a vezetőség és a szakmai stáb.

– Hogyan tudod értékelni a teljesítményedet?

– Úgy érzem, hogy a feladatomat elvégeztem, véleményem szerint nem játszottam rosszul. Ez egyébként annak köszönhető, hogy olyan jó a játékosok kapcsolata a pályán, hogy senkinek nem okoz gondot a beállás. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tökéletes volt minden megmozdulásom, hiszen nagyon sok dolog van, amiben előre kell lépnem. Abban azonban reménykedem, hogy lesz még lehetőség a tudásom bebizonyítására.

– A támadásépítésekben is vállaltál szerepet.

– Elsősorban a védekezés volt a feladatom, de ezen a mérkőzésen arra is volt lehetőségem, hogy előrébb merészkedjek.

– Mi lesz a folytatásban Veled, ha Villám Balázs letölti az eltiltását? Nem megy a köztetek lévő rivalizálás a barátságotok kárára?

– Természetesen nem! Balázs tényleg jó barátom, hiszen egy városból származunk, és nagyon régóta ismerjük egymást. Az azonban érdekes, hogy azonos posztért küzdünk. Én ugyanúgy teszem a dolgomat, mint eddig, és majd a vezetőség eldönti, hogy mikor melyikünkre számít.

– Mit jelent most számodra, hogy ilyen jól teljesít a csapat?

– Ennek nagyon örülök! Nekünk nem az a feladatunk, hogy az ellenfeleink teljesítményét nézzük, hanem az, hogy sorban nyerjük meg a mérkőzéseinket, és akkor teljesülhetnek céljaink.