Vajon milyen gazdasági háttérre lesz szükség az NB I-hez?

A Dunaújváros a másodosztályban sem volt a legkiemelkedőbb költségvetéssel rendelkező klubok között, éppen ezért az első osztályban még nehezebb dolgunk lesz.

SONY DSC

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy rendelkezésünkre álljon az a költségvetés, amely az első osztályra elegendő lesz a kitűzött céljaink megvalósításához. Reálisan nézve ez azt jelenti, hogy szeretnénk megtartani NB I-es tagságunkat. Ezt is ugyanúgy, mint a csapatépítést, csak tudatos munkával lehet elérni. Bár számomra a csapatépítés könnyebb feladat, míg a gazdasági rész az rajtunk kívülálló dolgoktól is függ. Bízom abban, hogy meglesz az a költségvetésünk, amivel reális esélyünk lesz az első osztályban maradni. Ebben nagyon nagy segítség lehet a Dunaújvárosban lévő nagy cégek velünk történő együttműködése. Itt a Hankook Tire, a Dunaferr és a Hamburger Hungária azok, akikre gondolok. Ezen kívül a kis- és középvállalkozások támogatására is számítunk. Ez még a jövő kérdése. Bízunk abban, hogy ehhez a helyi politikusoktól is támogató segítséget kapunk, hiszen ezekből nemcsak mi, hanem a különböző sportágak is profitálhatnak, mivel újra nagyon sok első osztályú csapata van városunknak. Nagyon fontos lesz az utánpótlás nevelésben és a sportlétesítmény beruházásban a TAO pályázat. Ehhez a program elkészült, melyet az MLSZ szakmai bizottsága megvizsgál, majd eldönti, hogy abból milyen tevékenységekre kaphatunk lehívható támogatást. Erre mindig szükség van. Ez évi tervünkben szerepel egy füves pálya építése és villanyvilágítással történő ellátása, valamint egy öltöző épület kivitelezése is.