Labdarúgóink az NB I második fordulójában Székesfehérváron – a pályaválasztói jog felcserélése miatt, melyet ezúton is köszönünk a székesfehérvári klub vezetőinek – a Videoton ellen lépnek pályára 2014. augusztus 2-án 1630-tól.

DSC_0211

 

Mint ismeretes, Gyurcsóék emberhátrányban is magabiztosan, 3-0-ra győztek a Pápa elleni első találkozón, míg mi ugyanilyen arányú vereséget szenvedtünk el a Honvéd otthonában. A MLSZ FEB döntése alapján az előző kezdőcsapatokból a hazaiaknál Kovács, míg nálunk Villám biztosan nem játszik majd, hiszen mindkét labdarúgó, az azonnali piros lap miatt két meccses eltiltást kapott. Érdekesség, hogy az élvonalban legutóbb 11 éve, 2003. április 26-án találkozott a két csapat, mely Szabó, Korsós, Pomper és Magasföldi góljainak köszönhetően 4-0-ás fehérvári sikerrel zárult.

Dobos Barna, a Dunaújváros PASE sportigazgatója a csapat sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ha a realitást nézzük, akkor a szombati találkozó esélyese egyértelműen Magyarország egyik meghatározó top csapata, a Videoton, így minden pontszerzés bravúrnak számítana ellenük:

dobos barna 2

– Természetesen szombaton mindent meg fogunk tenni azért, hogy pontot tudjunk szerezni, de ehhez mindenkinek nagyon kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania. Láthattuk, hogy a Videoton a Pápa ellen végig magabiztos volt. Ezért most úgy próbáljuk megerősíteni a védekezésünket, hogy a hazaiaknak minél kevesebb lehetőségük legyen, valamint támadásban veszélyesebbnek kell lennünk, mint legutóbb. A helyzeteinkkel jól kell sáfárkodnunk, hogy ne arról szóljon a mérkőzés, hogy végig védekeznünk kell. Szeretnénk, ha a saját játékunkat tudnánk játszani, ami a Honvéd elleni találkozón a kiállítás miatt nem volt lehetséges. A kezdőcsapat kialakításában nem csak Villám eltiltása okoz problémát, hiszen vannak sérültjeink is. Így kérdéses Muscat és Thiago szerepeltetése, de Lázár sincs még százszázalékos állapotban.