Labdarúgó csapatunk felkészülten, egészséges önbizalommal lépett pályára a Bozsik Stadionban, de a mérkőzés több hiba miatt nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték.

Budapest Honvéd – Dunaújváros PASE 3-0 (0-0)

villám honvéd 1

Villám Balázs utólag így értékelte kiállítását: – Az ellenfél térfelének közepén a labdát szerettem volna megszerezni, a mozdulatom is erre irányult, amelyben egyáltalán nem volt benne a szándékosság, ezért túlzónak érzem a játékvezető döntését. A szabálytalan mozdulatot azonnal elismertem, hiszen tényleg eltaláltam ellenfelemet, de szerencsére nem okoztam sérülést.

villám honvéd 3

Pietro Vierchowod (vezetőedző, Budapest Honvéd): – Nagyon elégedett vagyok a mérkőzés eredményével, és annak is örülök, hogy a játékosaim követték a megbeszélt instrukciókat, és mindazt, amit az elmúlt hetekben gyakoroltunk. A mérkőzés elején lassan indultunk meg, az első húsz percben nem igazán találták a helyüket a játékosaim. Ez annak tudható be, hogy az első, ráadásul hazai környezetben zajló mérkőzésünk volt. A kiállítás után valóban könnyebb helyzetben voltunk, helyzeti előnybe is kerültünk, így jobban játszottak labdarúgóink. A kiállítást nem akarom kommentálni, hiszen az a játékvezető döntése volt. Ha ellenkezőleg ítélt volna, akkor azt fogadnám el.

dobos barna honvéd 2

Dobos Barna (sportigazgató, Dunaújváros PASE): – Először is gratulálok a mérkőzés megnyeréséért a Honvédnak. A játékvezető döntését szigorúnak ítélem meg, ezért meg fogom nézni a televízió felvételét. Én úgy láttam, hogy Balázs az ellenfele karját érte el. Bár a mozgása a labdára irányult, a szabálytalanság mégis butaság volt. Ma – főként a kiállítás után – sajnos nem tudtuk megmutatni, azt játszani, amit szerettünk volna, mivel az emberhátrányt követően többnyire védekeznünk kellett. Véleményem szerint ez egy gyenge mérkőzés volt, melynek oka a korai kiállítás volt, így nagyon sokat voltunk emberhátrányban. A második félidőben sajnos hibáztunk, melyet lehet a fáradságra is fogni, de nem hiszem, hogy ennek ez volt az oka. A bekapott gólt követően szerettünk volna pontot szerezni, ezért jobban kinyíltunk, és ebből adódott az, hogy újabb két gólt kaptunk. A lehetetlent is megpróbáltuk, vagyis azt, hogy elérjük a döntetlent. A saját véleményem az, hogy ezt ilyen esetben is meg kell próbálni. Ez most nem sikerült. Megyünk tovább az utunkon, és a továbbiakban megpróbálunk minél jobban szerepelni.