Sikeres edzőtábor után folytatódik a felkészülés

????????

Sajtótájékoztatót tartott a Dunaújváros PASE NB I-es labdarúgó csapata, 2014. július 10-én, a csapat VIP termében. Dobos Barna szakmai igazgató elmondta, hogy sikeres ausztriai edzőtáborozáson vannak túl, és folytatódik a megkezdett munka. Az új játékosok bemutatása mellett a stadionrekonstrukcióról is esett néhány szó.

– Az edzőtábor nagyon jól sikerült. Az egyik célunk az volt, hogy felvegyük a magyar első osztály színvonalát. Ezért a magyar első osztálynál erősebb szintű csapatokkal igyekeztünk játszani. Az első mérkőzésen, a Maribor ellen még úgymond kóstolgattuk ezt a szintet, de a harmadik mérkőzésen az ukrán Luhansk ellen már felvettük a tempót és jó mérkőzést tudtunk játszani. A következő időszak feladata az lesz, hogy ezt a ritmust és tempót, amit elértünk, megtartsuk, bárki legyen az ellenfél. A játékosoknak mondtam is, hogy nem az ellenfélhez kéne alkalmazkodnunk, hanem azt a játékot kell játszanunk – a játék gyorsaságára gondolok – amit mi tudunk. Amit eltervezünk, azt próbáljuk meg megvalósítani. – mondta Dobos Barna.