Debrecen – Dunaújváros 2-0 (0-0)

Az OTP Bank Liga NB I tizennegyedik fordulójában a bajnoki címvédő DVSC-TEVA otthonában lép pályára csapatunk. A házigazda Debrecen felívelő formát mutat, hiszen a legutóbbi négy összecsapásukból hármat megnyertek, és csak egyet adtak döntetlenre, így a hazaiak jó passzban várhatják a találkozót.  A mieink sem panaszkodhatnak a meccs előtt, ugyanis a legutóbbi három fordulóban hét pontot szereztek, és a héten sem hátráltatta semmi a felkészülésüket.

DSC_0270

DSC_0265

DSC_0245

DSC_0181

 

Érdekes módon egymás után kétszer is kezdtünk a mérkőzésen, majd az első percben Tisza kapott nagy passzt, aki egy visszahúzós csellel leültette Sárközit, majd öt méterről leadott lövését Nagy Gergely bravúrral védte. A 8. percben Brkovic fejelt mellé egy bal oldalról érkezett beadást, míg a másik kapu előtt 30 méterről Böőr szánta el magát lövésre, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Csehi sárgult be a 13. percben, így szabadrúgáshoz jutott a Debrecen. Tisza bombáját Nagy ütötte oldalra, aki végül Bódi beadását ölelte magához. DSC_0232

DSC_0217

DSC_0208

DSC_0185Jó dunaújvárosi kontrát láthattunk ezt követően, Böőr veszélyetetett, majd Volas lövését fogta Nagy. Csehi indult meg ígéretes helyzetben, akit Varga csak sárgalapot érően ért utol, de Petneházi szabadrúgása veszélytelen volt. Pár perccel később Csehi mentett szépségdíjas mozdulattal Bódi elől szögletre, majd a 22. percben egy hatalmas újvárosi védelmi hiba után alakult ki tűzijáték a kapunk előterében. Ekkor Nagy újheggyel védett, majd a többször lepattanó labdát Petneházi vágta ki a kapu előteréből. Egy perccel ezt követően Tisza cselezett ki három újvárosi védőt, de lövése nem talált kaput. Az eső félidő közepén Korhut szabálytalansága után Orosz végzett el a jobb oldalról, a tizenhatos sarkáról szabadrúgást, melyet Novakovic védett hatalmas bravúrral. Sorban végezte el a Debrecen a sarokrúgásokat, a 39. percben már a tízediket, de ez sem okozott zavart a védelmünkben. Négy perccel az első félidő befejezése előtt maradt ki a meccs legnagyobb ziccere. Ekkor Godslove játszott össze Nikházival, aki a középen tisztán érkező Petneházihoz passzolt, de ő sajnos 100%-os ziccerben a hazai kapust találta el. Volt még idő egy Volas lövésre, majd egy Godslove beadásra, de gól nélkül ért véget a félidő. A szünet után Tisza előtt adódott az első helyzet, aki egy rossz labdaátvétel után is lövéshez jutott, de Nagy remek mozdulattal védett. Máté könyökölte le Petneházit, de a játékvezető ezt nem látta. Bouadla kapott sárga lapot, majd a csereként beállt Mihelic beadása gurult el a gólvonal előtt.Fél perccel később Bouadla lövését védte kapusunk, mígnem a sokadik debreceni szöglet a 60. percben gólt eredményezett. Nagy alászaladt az ívelésnek, melyet egy hazai csatár visszafejelt a hosszú oldalon Farkas mellől kilépő Máté elé, aki fél méterről kotorta a labdát a kapuba (1-0). Korhut távoli lövését fogta Nagy, majd Nikházi válasza érkezett a 70. percben, de a labda mellé szállt. Sárközi is besárgult, majd Tisza forgatta meg Lázárékat, de a tekerése elkerülte a kaput. Bouadla lőtt 17-ről, Nagy védett, aki a 78. percben már tehetetlennek bizonyult. Ismét szöglet utáni szituációból született a találat. Mihelic pontrúgás Csehi fejérő csúszott tovább Brkovic elé, aki a hálóba bólintott (2-0). A hosszabbítás második percében Böőr tekerését fogta Novakovic, majd a legvégén szabadrúgásból Mihelic lőtt felső lécet, majd Bereczki lövése után lábbal hárított Nagy, így a végeredmény nem változott.

Debrecen – Dunaújváros 2-0 (0-0)

Vezették: Pintér Csaba, Albert István, Szpisják Zsolt

DVSC: Novakovic Nenad – Bouadla Selim (Bereczki Dániel a 87. percben), Lázár Pál (Mihelic René az 55. percben), Máté Péter, Volas Dalibor, Brkovic Dusan, Bódi Ádám, Varga József, Tisza Tibor (Zsidai László a 84. percben), Korhut Mihály, Jovanovic Aleksandar. Vezetőedző: Kondás Elemér

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor, Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Riberio Thiago a 70. percben), Egejuru Godslove (Peric Milan a 71. percben), Orosz Márk (Sóron Tibor a 84. percben), Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.