Az OTP Bank Liga 17. fordulójában az őszi bajnok, listavezető Videotont győzött Dunaújvárosban.

1_4

Dunaújváros – Videoton 4-1 (0-2)

Az őszi bajnok Videotont fogadta az eddig hazai pályán nagyszerű teljesítményt nyújtó Dunaújváros. Csapatunk az NB I második fordulójában 2014. augusztus 2-án már összecsapott a fehérvári alakulattal, amely 3-0-s hazai sikert hozott. Az akkori gólszerzők Filipe Oliveira, Sándor György és Nikolic Nemanja voltak. A Vidi azóta is töretlenül haladt előre, és így joggal, megérdemelten nyerte meg az őszi bajnokságot, míg a mi csapatunk az utóbbi időben, mióta hazai pályán játszhat, rendkívül jó teljesítményt mutat fel, hiszen négy meccsből három győzelmet és egy döntetlent értek el.

DSC_0206

A találkozó előmérkőzésén, a Liga Kupában csapatunk győzött 2-1-re, így most jöhetett a küzdelem a bajnoki pontokért. Az átázott, mélytalajú pályán Gyurcsó lövéssel indult a találkozó, majd Stopira lépett Nikházi lábára, de Orosz a sorfalba lőtte a szabadrúgást. A 8. percben Nikolic futott keresztbe a tizenhatos előtt, lövése azonban nem okozott gondot kapusunknak. A rendkívül motiváltan mozgó Böőr lépett volna meg jó ütemben Sándor mellől, aki lerántotta őt, de a sárga lap elmaradt. A szabadrúgást követően Orosz lövését Calatayud fogta, majd az ellentámadásnál Csehi passzolt elcsúszva rossz helyre, mellyel Nikolic gyakorlatilag besétált a kapunk elé, és higgadtan a kifutó Nagy mellett megszerezte a vezetést (0-1). A gyors gól megfogta egy kicsit csapatunkat, így egészen a 19. percig kellett várni az újabb lehetőségünkre. Ekkor Villám vágott le óriási sprintet a jobb oldalon, de középre ívelt labdáját Zsótér csak a cipője hegyével érte el, majd pár pillanat múlva már Böőr lövését kellett megfognia a Videoton hálóőrének. Szalai szabálytalanságát követően Gyurcsó végezhetett el szabadrúgást, de labdája a sorfalon megpattanva elkerülte a kaput. A félidő felénél egy Orosz-Böőr összjáték után Nikházi kapott jó labdát, de sajnos nem vállalkozott lövésre. A másik oldalon viszont újabb lehetőségét váltotta gólra a Fehérvár. Nikolic lépett ki a meglepett védőink közül, aki önzetlenül passzolt az egyedül érkező Gyurcsónak, aki az üres kapuba gurított (0-2). Nagy Gergelynek kellet újabb védést bemutatnia egy Heffler-Nikolic-Sándor akció végén. Az élvezetes iramú mérkőzés 40. percében mindkét csapat szerezhetett volna gólt, de amíg Zsótért tévesen lesen állította meg az asszisztens, addig a túloldalon Gyurcsó lövését blokkolták a védőink. Majdnem megszületett a Vidi harmadik találata is, de Nikolic emelését Nagy hatalmas bravúrral hárította, míg a lefújás előtt Petneházi lövését követően Calatayud is szép mozdulattal hárított. A fordulást követően Oroszt állították meg lesen, majd Nikházi labdaszerzését követően Zsótér kapott jó passzt, de lövés helyett érthetetlenül a háta mögé, az üres területre sarkazott.

DSC_0215

Két perccel ezután Alvarez egy rossz bedobás után megszerzett labdával faképnél hagyott minden védőt, a kapujából kifutó Nagyon is sikerrel túljutott, majd az üres kapuba gurítás már gyerekjáték volt számára (0-3).

DSC_0245

Csapatunk azonban nem adta fel ekkor sem, melynek Sándor szabálytalansága után piros lap, és tizenegyes lett a vége, melyet Böőr magabiztosan értékesített (1-3). A tíz emberre fogyatkozott Videoton ellen hatalmas rohamot indított a Dunaújváros.

DSC_0288

A vendégek ekkor sorozatos reklamálás miatt három sárga lapot is kaptak, de az ezért járó szabadrúgást csúnyán kapu fölé tekerte Petneházi. A 70. percben Böőr kapott egy remek passzt, majd a visszagurított labda ismét Petneházi elé került, aki kapásból csak centikkel tévesztette el az irányt.

DSC_0311

Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de talán a legnagyobb a csereként beállt Sóron előtt adódott, aki már csak a kapussal állt szemben, de az ezer százalékos ziccert is sikerült elpuskázni.

DSC_0394

Szalai csúsztatását hárította a Vidi védelme, majd Nikházi lövését is fogta a fehérvári kapus, míg a másik kapunál Nagy Gergely egymást követően kétszer is bravúrral védett Nikoliccal szemben.

DSC_0398

A találkozót végérvényesen egy szöglet után Vinícius gólja döntötte el (1-4).

DSC_0427

A végén még Nikházinak volt egy szabadrúgása, ami fölé szállt, majd a hosszabbításban Stopira is a kiállítás sorsára jutott, de ezt követően az állás már nem változott. Megérdemelten győzött a listavezető, aki a lehetőségeit kegyetlenül kihasználta, bár a mérkőzés képe alapján ekkora gólkülönbség nem volt a két csapat között. Folytatás az NB I-ben tavasszal, de a Liga Kupában vár még ránk egy székesfehérvári visszavágó, ahol egyelőre nálunk van az előny.

 

Dunaújváros – Fehérvár FC 1-4 (0-2)

Vezették: Vad II István, Király Krisztián, Huszár Balázs

Kezdőcsapatok:

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs (Hangya Szilveszter a 66. percben), Farkas Viktor, Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Szalai Tamás, Petneházi Márk, Zsótér Donát (Egejuru Godslove az 59. percben), Orosz Márk (Sóron Tibor a 66. percben), Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

Videoton: Calatayud Sanchez – Heffler Tibor, Paulo Vinicius, Antonio Caneira, Gyurcsó Ádám (Kleinheisler László a 81. percben), Kovács István (Simon Ádám a 66. percben), Sándor György, Alvarez Jose (Filipe Oliveira a 66. percben), Nikolic Nemanja, Dos Snatos Tavares, Trebotic Dinko. Vezetőedző: Juan Antonio Carillo