Nagyszerű teljesítményt nyújtott, de sajnos nem jutott tovább csapatunk a Székesfehérvár elleni találkozón.

Fehérvár FC – Dunaújváros 3-1 (1-1)

Így látták:

Nikolic Nemanja (Fehérvár FC): – Az első félidőben a gól hiányzott a játékunkból, hiszen négy-öt helyzetet is kidolgoztunk, de azok kimaradtak. A Dunaújváros ezt büntette meg, aki az első kapura lövéséből megszerezte a vezetést. Ezt követően tudtunk váltani, ezért sikerült az egyenlítés. A második félidőben nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy továbbjussunk, hiszen ez volt a legfontosabb. Nagy fölényben játszottunk ma, és nagyon boldog vagyok, hogy továbbjutottunk.

DSC_0455

Dobos Barna (vezetőedző, Dunaújváros): – A két mérkőzés alapján megérdemeltük volna a továbbjutást. Sajnos volt két olyan tizenegyes, amit én vitatok. Úgy gondolom, hogy a Videoton csapatának nem olyan eszközökhöz kell folyamodnia, hogy szimuláljanak, hiszen nagyon sok ilyen szituációt láttam. Mindezt sajnálom, de ma ők lőtték a három gólt, így ők jutottak tovább.

DSC_0449

Juan Antonio Carillo (vezetőedző, Fehérvár FC): – Minden meccsre, minden sorozatra úgy készülünk, hogy azt meg szeretnénk nyerni. Amikor az emberben ez az akarás benne van, és azt is látja, hogy a fiúk is komolyan dolgoznak a pályán, akkor a győzni akarás miatt persze bennem is van feszültség. Az első félidőben a Dunaújváros egy jól eltalált szerencsés lövésből tudott vezetést szerezni, aztán sikerült egyenlítenünk. Addig is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, melyeket nem sikerült értékesítenünk, aztán a második félidőben annyit sikerült változtatni a játék képén, hogy három védős játékra váltottunk, és a helyzeteinkből már sikerült kettőt értékesítenünk. Ennek eredményeként jutottunk tovább.