Goran Marič:

A 184 centi magas szerb-spanyol kettős állampolgárságú csatár legutóbbi klubja a Pápa volt, de pályafutása nagyon figyelemre méltó. Az újvidéki születésű (1984. március 23.), DSC_0559ballábas labdarúgó a Barcelona „B” csapatában is megfordult, de játszott a Celta de Vigo B, a Las Palmas, a Celta de Vigo, a Norwich City és a Real Unión csapatánál is.Profi pályafutását a Celta de Vigo „B” csapatában kezdte 2002-ben, ahol hat éven át szerepelt. Ebben az időszakban összesen száznegyvennyolc mérkőzésen játszott, és negyvenkilenc találatot jegyzett. 2006-tól, 2007-ig kölcsönben a Las Palmas csapatában szerepelt, majd 2007-től, 2009-ig tagja volt a Celta de Vigo első csapatának is. 2008 és 2009 között a Barcelona „B” csapatát erősítette, ahol a Katalán gárda mezében harmincnégy mérkőzésén tizenegyszer volt eredményes. 2009-ben egy éves szerződést kötött az angol Norwich City csapatával, majd visszatért Spanyolországba, a másodosztályú Real Uniónhoz. Fél évet töltött el itt, majd 2010 nyarán két évre került Magyarországra, a Lombard Pápa csapatához. Ott igazi vezéregyéniség volt, hiszen 40 mérkőzésen 17 gólig és 7 gólpasszig jutott. DSC_0570A kazah Zhetysu átigazolta, de rövid idő múlva ismét Pápán találjuk. Abban az időben 22 mérkőzésen 8 gólig és 7 gólpasszig jutott. Ekkor azonban Marič egy ártalmatlan ütközést követően a bal lábán elülső keresztszalag szakadást szenvedett. A Pápa csapata azonban ekkor is ragaszkodott hozzá, hiszen szerződését egészen 2016 nyaráig meghosszabbította. Goran Marič kérésére a műtétet egy madridi magánklinikán végezték el. A felépülését követően tíz mérkőzésen pályára is lépett, melyek közül a legelsőn első labdaérintésére be is talált. A kitűnő csatár a mai napon, 2015. január 12-én írt alá a Dunaújváros PASE csapatával másfél évre szóló szerződést.