Dunaújváros PASE – Bölcske 6-1 (3-1)

A Bölcske elleni találkozóval vette kezdetét a felkészülési mérkőzések sorozata a Dunaújváros számára. Labdarúgóink mindkét félidőben egyformán megosztva a gólokat 3-3-at termeltek a vendégek kapujába.

DSC_0621

A Dunaújváros góljait Tóth Tibor (1. és 12. perc), Egejuru Godslove (35. perc), Böőr Zoltán (57. perc), Sóron Tibor (81. perc) és Nikházi Márk (87. perc 11-esből) szerezték, míg a vendégektől Tóth János (33. perc) volt eredményes.

DSC_0682

Jávorka András (edző, Dunaújváros PASE): – A mai játék elérte a kitűzött célját, hiszen minden olyan játékost pályára küldtünk, akikre kíváncsiak voltunk. A mutatott játék is rendben volt, de még nagyon az út elején járunk. Azért cseréltünk teljes sort a két félidőben, mert arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik lesznek azok, akikre az első osztályban számíthatunk majd.

DSC_0715

 

 

 

 

további képek