Vaskó Tamás után a mai nap híre, hogy aláírta szerződését Papp Máté is, akit már jól ismerünk városunkban, hiszen az első osztályba kerülésben ő is nagy szerepet játszott. DSC_0343Akkor a másodosztályban játszó csapatba a Videotontól kaptuk kölcsön. Mint akkor, most is fél évre érkezik hozzánk a fiatal középpályás. Bizonyára sokan emlékeznek még kitűnő szabadrúgásaira, és megbízható játékára. Máté bízik abban, hogy csapatunk hasznára lesz, és minél többet tud majd hozzátenni ahhoz, hogy az ő teljesítményével is sikerüljön az egyesület célkitűzése.DSC_0348-2

– Nagyon jól esik az, ahogy a csapat vezetői fogadtak, hiszen érzem azt, hogy bíznak bennem. A legfontosabbnak azt tartom, hogy ezt a bizalmat játékommal megháláljam! Mindent el fogok követni azért, hogy a vezetőedző számítson a játékomra, és a Dunaújváros a következő szezont is a legjobbak között folytassa.