Második felkészülési mérkőzésén Lendván játszott csapatunk

 

A Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt Maribor volt a Dunaújváros ellenfele.

Maribor-Dunaújváros PASE 3-1 (2-0)

A Dunaújváros PASE felkészülési meccsen 2014. június 29-én már összecsapott a Mariborral, akkor 5-0-s győzelmet aratott a szlovén bajnok. DSC_0829
A mostani találkozón, melyet Lendván rendeztek, szintén a Bajnokok Ligájában edződött vendéglátók győztek, de most nem volt a gólok számában ekkora különbség. A Maribor az első félidőben hatalmas tempót diktálva Volas és Bohar találataival 2-0-ra elhúzott. Egy-egy lehetőségünk ugyan nekünk is volt, de azokat nem sikerült értékesítenünk. DSC_0867A fordulást követően Mendy – aki egyébként a tavalyi meccsen is eredményes volt – háromra növelte a hazaiak előnyét. A mérkőzés hajrájában 11-esből sikerült a szépítés. Az előretörő Csehit állították meg szabálytalanul a tizenhatoson belül, majd a jogos tizenegyest Papp Máté magabiztosan értékesítette.

A Dunaújváros a látottak alapján tisztességgel helyt állt a szlovén listavezető ellen. Dobos Barna ismét több játékost kipróbált, az első játékrészhez képest a másodikra majdnem teljes sorcserét hajtott végre.

DPASE: Jahic – Fedoriv (Villám), Sárközi (Hajdók), Farkas V. (Szekeres), Csehi – Papp M., Petneházi (Lázár), Nikházi (Godslove), Thiago (Jakab) – Orosz M. (Sóron), Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna

A Dunaújváros legközelebbi ellenfele a Szigetszentmiklós lesz, mely találkozóra 24-én szombaton 1230-kor kerül sor. A pontos helyszín az időjárástól függ, de honlapunkon természetesen olvashatnak majd a döntésről.

további képek