A Dunaújváros PASE csapatának vezetőedzője, Dobos Barna a Ferencváros elleni mérkőzésre élesíti a csapatot.

dobos barna 1

 

gólöröm

– A tavaszi szezonban a hazai pálya természetesen előnyt jelenthet, melyet már megtapasztaltuk ősszel is, ami győzelmekben, pontokban is meglátszott. Tavasszal is várjuk szurkolóinkat, akik biztosak lehetnek abban, hogy támogatásuk mellet mi a maximumot fogjuk nyújtani. Így az első, a Ferencváros elleni összecsapáson is, ahol várhatóan sokan kíváncsiak lesznek ránk.  Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy majdnem tizenhárom év elteltével itthon fogadjuk őket, hiszen az utóbbi két és fél évben óriási munka áll mögöttünk azzal, hogy feljutottunk az első osztályba.

nézők

– Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a Ferencvárosnak nem csak a múltja, hanem a jelenlegi csapata is sokkal erősebb, mint a mi gárdánk. A felkészülési meccseiket is – egy döntetlen kivételével – sorban megnyerték. Mi azonban továbbra is szeretnénk az NB I-ben maradni, ezért mindent meg is teszünk, így minden mérkőzésen megdolgozunk azért, hogy megnyerjük a találkozókat. Ehhez, vagy a pontszerzéshez most nagy bravúrra lenne szükségünk, melyhez várjuk a bennünket megtisztelő szurkolóink támogatását is!