Dunaújváros PASE – Sahtyor Karagandi 1-0 (1-0)

 

Dunaújváros 1. félidő: Nagy – Hidvégi, Csehi, Szekeres, Wolfe – Papp, Lázár, Nikházi, Böőr – Orosz, Eppel.

Dunaújváros 2. félidő 60. perctől: Dániel – Villám, Farkas, Burucz, Sárközi – Csehi, Petneházi, Godslove, Thiago – Sóron, Tóth.

Vezetőedző: Dobos Barna

 

Jó iramú, a párharcoktól sem mentes nemzetközi előkészületi mérkőzésen csapatunk megérdemelt győzelmet aratott.

 

Az első félidő negyedik percében megszülethetett volna az első találat, miután egy mélységi passzra a tizenhatoson belülre jól érkező Eppelt szabálytalanul állították meg a kazah védők, de a jogos büntetőt Böőr nem tudta értékesíteni. A Karagandi első lehetőségére tíz percet kellett várni. Egy beadást követően fejelte a labdát bal alsó sarok felé a csatár, de Nagy Gergely hatalmas vetődéssel hárítani tudott. A 35. percben a kaputól 25-28 méterre szabadrúgáshoz jutottunk, melyet Papp Máté végzett el. Labdája megpattant a sorfalon, mely Nikházi elé került, aki hat méterről passzolta azt a jobb alsó sarokba. A fordulás után mindkét oldalon akadtak kisebb helyzetek, ilyen volt többek között Sóroné is, aki egy jobboldali beadásról centikkel maradt le, majd a legvégén Godslove ollózása csúszott kapu mellé.

 

Labdarúgóink holnap reggel indulnak haza, akik várhatóan a délutáni órákban érkeznek Dunaújvárosba.