Salamon Miklós is részese volt a legutóbbi Dunaferr-Ferencváros mérkőzésnek, aki a találkozó minden pillanatára még ma is pontosan emlékszik vissza.

SALA

– Akkor már a leszálló ágban volt a csapat, és Tököli Attila is ellenünk játszott, aki tőlünk igazolt oda. A Fradi ellenben százszázalékos mérleggel érkezett Dunaújvárosba. Mi természetesen mindent megtettünk a sikerért, és Alex góljával a vezetést is sikerült megszereznünk. A második félidőben megfordította az FTC a meccset, Lipcsei és Tököli talált be, majd a végén Éger Laci tizenegyesből egyenlített. Ez nem csak a presztízs miatt, hanem azért is fontos volt, mert az előtte lévő időben többször is elkaptuk a Fradit, akik szintén vissza szerettek volna ezért vágni.

11_o_salamon_arch_blikk_allo

– A találkozó azért is nagyszerű volt, hiszen a zöld-fehérek elleni meccsekre mindenki kíváncsi, így rengetegen látogattak ki a félig kész stadionba. A helyzet érdekessége, hogy amíg igazán jó csapatunk volt, addig stadionunk nem, majd aztán ez sajnos megfordult, hiszen stadion lett, a csapat mögül viszont a támogatás megszűnt.

d000033B8c60e7e39558b

 

– Szerencsére ez mára megváltozott, melyhez kellett az elmúlt évek tudatos munkája, és most az első osztályban ismét fogadhatjuk Geráékat. A Ferencváros életében is nagy változások történtek időközben, hiszen felépült egy csodálatos stadion, és nagyon erős kerettel rendelkeznek. Ez látszott a felkészülési meccseik eredményében is. Fel kell kötnünk az alsóneműnket, ha ellenük most is jól akarunk szerepelni.

Gera és Petneházi

– Az ellenfélnél várhatóan pályára lép, csakúgy, mint 13 évvel ezelőtt az a Gera Zoli, akiről tudjuk, hogy honnan indult, és abból emelkedett ki annyira, hogy az angliai szereplése után ma is az ország egyik legkreatívabb futballistája. Ő ékes példája lehet azoknak, akik esetleg idő előtt feladnák a küzdelmet, hiszen bebizonyította, hogy kitartással hová lehet eljutni. Biztos vagyok abban, hogy külföldön jó kezekben volt, ahol jól felépítették, és ezért tudja a napjainkig kitolni a karrierjét. Nagyon fontos azonban megemlíteni azt is, hogy egy nagyszerű kapusteljesítmény is volt azon a találkozón Bita László személyében. Ő akkor jó napot fogott ki, hiszen amikor átjutottak rajtunk, akkor Laci még ott volt. Több remek védése is volt. A teljesítményét nem érhette kritika. Most azonban egy teljesen más meccsre készülhetünk. Nekünk a céljaink eléréséért mindent meg kell tennünk, minden egyes pontra szükségünk van. Remélem, hogy egy szoros, jó hangulatú mérkőzésen elkapjuk a Fradit.