Csapatunk az elmúlt évben óriási tettet hajtott azzal végre, hogy erőn felül teljesítve feljutott az első osztályba. Azt már akkor is tudtuk, hogy a bennmaradáshoz hatalmas bravúr, kemény munka kell. Ezt megtapasztaltuk ősszel is, amikor nem kezdődött számunkra jól a szezon, de labdarúgóink kitűnően hajrázva sorban szerezték a győzelmeket, pontokat. Most is hasonlóra van szükségünk, hiszen sajnos három vereséggel kezdtünk a tavaszi szezont, melyet óriási akarattal, száz-százalékos hozzáállással szeretnének játékosaink kijavítani. Most az a Győr lesz az ellenfél, akik ellen az őszi szezonban gólzáporos meccsen szenvedtünk egy gólos vereséget, és akik a Pápa ellen legutóbb 0-0-s döntetlent játszottak. Dobos Barna vezetőedzőt az érzéseiről és az elvárásokról kérdeztük.

dobosbarna

– Sajnos nem az elképzeléseink szerint rajtoltunk, ezen mindenképpen változtatni szeretnénk. Ahhoz, hogy megismételjük az ősz végén mutatott ponterős játékunkat, mindenkinek jobb teljesítményt kell nyújtania. Vissza kell találnunk arra az útra, amely a sikerekhez vezet. Az előző három mérkőzésen nem szereztünk gólt, és a védekezésben is hibákat követtünk el. Ezen muszáj változtatni. Védekezésben javulnunk kell, elől pedig gólt, gólokat kell rúgnunk. Mindenkinek hozzá kell tennie tudását ahhoz, hogy elmozduljunk a jelenlegi helyünkről. Sajnos továbbra is vannak sérültjeink, akik közül nem számíthatok még pár hétig Rafa Wolfe-ra, akit meg kellett operálni. Vaskó Tamás sem léphet most pályára, de bízom abban, hogy a Nyíregyháza ellen már bevethető lesz. Minden mérkőzésünk fontos, hiszen olyan helyzetben vagyunk, ahol nem szeretnénk maradni. Ahhoz, hogy innen elmozduljunk, pontokat kell szereznünk. Remélem, ez most sikerülni fog.

A Győr elleni találkozóra 2015. március 21-én – szombat – 1600-kor kerül sor, melyre szeretettel várjuk szurkolóinkat!