Nehéz lesz, de győznünk kell!

Labdarúgó csapatunk az NBI tavaszi folytatásában két mérkőzéséből mindkétszer egygólos vereséget szenvedett. Dobos Barna vezetőedző és a szakmai stáb ennek függvényében a hibák kijavítására és a támadások pontos befejezésére hívták fel a játékosok figyelmét:

– Jól rajtolt a Kecskemét, akik hazai közönség előtt a Pápa és a Diósgyőr elleni mérkőzéseiket is megnyerték. Mire számíthatunk?

dobos barna

– Nagyon nehéz dolgunk lesz a Kecskemét ellen, akik velünk ellentétben fantasztikusan, kiválóan rajtoltak. Ha nekünk is így sikerült volna az első két meccs, mi is elfogadtuk volna, hiszen akkor sokkal előrébb lennénk. Kétszer játszottak hazai pályán, de remélem, hogy idegenben nem ennyire acélosak.

– Mit vársz a találkozótól?

– Azt, ami eddig nem sikerült, vagyis a győzelmet. Nagyon szeretnénk pontot, pontokat szerezni, hiszen ha a táblázaton elfoglalt helyünket nézzük, akkor ez nagyon ránk férne. Szeretnénk az NBI-ben maradni, ezért pedig mindenkinek a maximumot, és extra teljesítményt kell nyújtania. Mi mindannyian minden mérkőzésen megdolgozunk azért, hogy megnyerjük a találkozókat. Most is így teszünk majd.

 

Minden meccsből a maximumot akarjuk kihozni

A Kecskeméti TE vezetőedzője nagyon nehéz meccsre számít, hiszen a Dunaújvárosnak nagyon kellenek a pontok, míg Bekő Balázsék minden meccsből a maximumot akarják kihozni, de az már a 90 perc során derülhet ki, hogy ez pontokban mennyit érhet.

8.beko

– Kezdjük a Diósgyőr meccsel, hogyan értékelné?

– Csak nagy dolgokat tudok mondani: nagy győzelem, nagy volt a csapat, nagy elszántsággal játszott, nagyon akart, nagyon odatette magát, nagyok voltak a szurkolók! Egy nagy meccs volt.

– Milyen eredményt vár a szombati meccstől?

– Minden meccsből ki akarjuk hozni a lehető legtöbbet, megnyerni annyit, amennyit csak lehet. Most is ez a célunk, tehát nyerni szeretnénk! Azt már mindig az aktuális meccs menete dönti el persze, hogy mi az a maximum, amit el tudunk érni éppen.

– Az őszihez képest sokat változott a Dunaújváros kerete. Mennyiben lesz más ez a mostani meccs?

– Már csak emiatt is az lesz, de más helyzetben is van ellenfelünk az őszhöz képest. Most kezdenek bele egy 6 mérkőzéses hazai sorozatba, melyből biztosan szeretnének minél többet megnyerni, ez a jövőjük szempontjából sem mindegy, ráadásul két vereséggel kezdtek. Mindezeket figyelembe véve, nagyon nehéz mérkőzés lesz ez számunkra.