Húsvéti feltámadás!

Nemcsak szerkezetet, hanem játékbeli felfogás változást is hozott Artner Tamás bemutatkozó mérkőzése.

Dunaújváros PASE – Nyíregyháza 3-0 (1–0)

DSC_0502

Artner Tamás (vezetőedző, Dunaújváros): – Az első félidő első harminc percében nem tudtunk mit kezdeni a Nyíregyházával, akik nagyon jól futballoztak. Olyan játékot játszottak, amit nagyon nehezen tudtunk megoldani. Itt főleg a labdabirtoklásra gondolok. Nem tudtunk jó helyeken labdát szerezni. Szerencsésnek mondható góllal megszereztük a vezetést, majd a második félidőben egyértelműen uraltuk a mérkőzést. A szünet után nagyon jól jött ki a csapat, és amit megterveztünk, azt maximálisan teljesítették. Kitették a szívüket a pályára, így a második félidő alapján megérdemelten győztünk. Azt is hozzá teszem, hogy egy jó erőállapotban lévő csapatot vettünk át. A javítás sikerült, agresszívak voltak a fiúk, a kondícióval nem volt probléma, és nagyszerű győzelmet arattak így Húsvétkor, ezzel nagy örömet nyújtva a dunaújvárosi szurkolóknak. Ez talán lökést adhat a folytatáshoz. Az öltözőben azt mondtam nekik, hogy ma a tisztességes munka meghozta a gyümölcsét, és ezzel a hozzáállással lehet sikereket elérni. Vaskó Tamás beállításával sok rizikót nem vállaltam annak ellenére sem, hogy egy éve nem játszott, hiszen olyan rutinja van, ami ma be is bizonyosodott, hogy hátsó vezérként leirányította a csapatot. A másik vezér Nikházi Márk volt, aki mára megkapta az együttest.  Élt a bizalommal, de azt sajnálom, hogy az öt sárgalapja miatt a jövő héten nem játszhat az MTK ellen. Gratulálok a Nyíregyházának a mérkőzés elején mutatott teljesítményért.

 

Mátyus János (vezetőedző, Nyíregyháza): – Csalódott vagyok, hiszen a korábban tőlünk látott erényeket most kevésbé tudtuk csillogtatni. Az első félidőben nem játszottunk rosszabbul ellenfelünknél, de azt éreztem játékosaimon, ami számomra rosszul eső, hogy a győzelmet nem akarták annyira, mint a hazaiak. Ez semmiképp sem volt eddig ránk jellemző. Borzasztó hibákból kaptunk elkerülhető gólokat. Ezt nem lehet elviselni. Az tény, hogy nem alakítottunk ki annyi helyzetet, mint amennyi kellett volna, de engem sokkal jobban az döbbentett meg, hogy a védekezésünk a korábbiaktól eltérően kevésbé volt hatékony. Gyermeteg hibákat vétettünk, elkerülhető gólokat kaptunk. A három védős védekezést az indokolta, hogy ez az egyik kedvenc játékrendszerem. Ez átalakulhat öt védősé, attól függően, hogy a játékosok hogyan töltik meg tartalommal. Ennek most a Dunaújváros megtalálta az ellenszerét, így összességében megérdemelten nyert a hazai csapat, akik a lehetőségeiket jobban használták ki. Ehhez gratulálok Artner Tamás csapatának.

DSC_0366

Ez most sikerült, de egy másik dimenzióban járó csapat következik majd hétvégén, hiszen a tabella ezüstérmesét, az MTK-t fogadjuk majd, akik a hétvégén a Pápát győzték le magabiztosan. De miért ne sikerülne itt is a győzelem, ha olyan összeszedett, célratörő játékot látunk majd csapatunktól, amilyet a Nyíregyháza ellen mutattak be? Ha ehhez párosul a nézők buzdítása is, akkor kiélezett küzdelmet láthatunk majd.