mtk

  1. szeptember 20-án, a labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 8. fordulójában az MTK két góllal volt jobb.

MTK – Dunaújváros 2-0 (1-0)

 

Az NB I 8. fordulójában újabb idegenbeli párharc várt csapatunkra, ráadásul az akkor már a tabella második helyén álló MTK ellen. A Garami mester által irányított kék-fehérek otthonában is megvoltak lehetőségeink, de a gólokat az MTK szerezte. A második félidőben több helyzetünk is volt, majd a hazai tizenegyes után már nem tudtunk változtatni a játékunkon.

kicsi meccs 2

Jó előjelekkel vághattunk neki az őszi meccsnek, hiszen az első osztályú összecsapást megelőzően a Liga Kupában 3-2-es dunaújvárosi győzelem született. Itt gyorsan hozzá kell tenni, hogy akkor két, szinte teljesen más összeállításban pályára lépő gárda találkozott egymással. A mérkőzés elején a hazaiak birtokolták többet a labdát, de a dunaújvárosi védők jól dolgoztak. A 8. percben Vass Patrik beívelését sikerült kifejelni, míg a másik oldalon Nikházi tesztelte Hegedüst, aki védte a 20 méterről leadott lövést. A kiegyenlítődött küzdelemben Dodlek távoli lövésre szánta el magát, melyet blokkolt a hazai védelem, majd Milintének egy Kanta felé tartó ívelést húzott magához.

kicsi A csapat egyik legjobbja Nikházi Márk volt, aki óriási kapufát lőtt a találkozón.

A 30. percben óriási dunaújvárosi lehetőség maradt ki! Nikházi 25 méterről óriási erővel lőtte el a labdát, de az a felső lécről a mezőnybe vágódott vissza! Hét perc múlva azonban jött a hazai gól. Kantáék passzolgattak a tizenhatosunk előterében, majd a védők mögé gurított labdát Pölöskei Milinte mellett a hálóba gurította (1-0). Egy percen belül majdnem megvolt a válasz is, de Hegedüs szépen védett. Ismét Pölöskei veszélyeztetett, de fejesét Milinte húzta magához.  A második félidőben Nikházi szabadrúgása akadt el a sorfalban, majd Orosz emelését Hegedüs kotorta ki a léc alól. A 63. percben dőlt el a mérkőzés. Ekkor Horváth lépett be a dunaújvárosi büntetőterületen belülre, akit szabálytalanul állítottak meg a védőink.

kicsi 11-es

A 11-est Kanta magabiztosan értékesítette (2-0). A kétgólos vezetés birtokában az MTK tartotta a labdát, majd a mieink ritmust váltottak, akik mindent egy lapra feltéve beszorították a hazaiakat, de vagy a védők, vagy Hegedüs tudtak hárítani.

kicsi meccs 3

Negyedórával a vége előtt Zsótér futotta le védőjét, de az MTK kapusa ki tudta kotorni a hosszú sarok felé tartó labdát, majd Pascua elől ismét ő mentett. Ezt követően újabb lehetőségünk a kétperces ráadásban sem akadt, így maradt a kétgólos hazai győzelem.

 

Így álltunk fel:

Játékvezetők: Kassai (Varga, Farkas)

MTK: Hegedüs – Nagy, Vukmír, Kelemen, Poór, Vass Á., Pöplöskei Zs., Kanta, Vass P. (Bese a 60. percben) – Fernandez (Torghelle a 46. percben), Horváth (Csiki a 84. percben). Vezetőedző: Garami József

Dunaújváros: Milinte – Villám, Gavric, Szekeres, Csehi – Muscat, Dodlek, Nikházi, Thiago (Zsótér a 46. percben) – Böőr (Orosz a 46. percben), Peric (Pascua a 70. percben). Vezetőedző: Dobos Barna