Garami József mesteredző minden évben remek csapatot tudott felépíteni még akkor is, ha sok fiatalt kellett beépítenie. Így volt ez az idei bajnokságban is, de azért a rutinos labdarúgók adják ehhez a támogatást, a stabilitást. Az MTK a legutóbbi mérkőzésen a Pápát győzte le magabiztosan, de vajon mit vár a kitűnő szakember a Dunaújváros elleni találkozótól?

Garami József kicsi

– Nem hiszem, hogy más mérkőzés lesz, mint az őszi volt, hiszen akkor is jól játszott a Dunaújváros. Véleményem szerint most is jól fog játszani a hazai csapat. Az eredmény pedig úgy alakul majd, ahogy azt az összecsapás hozza.

– A Pápa elleni mérkőzésen mutatott játékkal mennyire volt elégedett?

– A győzelemnek természetesen örülök. Sok jó momentum volt, de hibák is voltak, melyeket most majd megpróbálunk kijavítani.

Garami József 1

– Mit vár a Dunaújváros elleni találkozótól?

– Mint minden mérkőzéstől most is győzelmet várok, hogy ez sikerül-e, vagy nem, az a mérkőzés végén kiderül. A felkészülést sajnos több játékosom sérülése is hátráltatta. Így nem számíthatok Poór Patrikra és Deutsch Bencére, de még nem végleges a keret, hiszen a héten nem tudni, hogy más valaki kiesik-e betegség, vagy sérülés miatt.

 

Kanta József évek óta az MTK alapembere, karmestere, aki a legutóbbi Dunaújváros elleni találkozón is kitűnően játszott, és a magabiztosan értékesített büntetőjével végleg eldöntötte a meccset.

Kanta József 2

– Mennyiben lesz más ez a találkozó, mint az őszi volt abból a szempontból, hogy az MTK akkor is a tabella második helyén állt, míg a Dunaújváros most hazai pályán játszhat?

– Hasonló mérkőzésre számítok, mint ősszel volt, annyi különbséggel hogy most nagyobb nyomás van a csapatokon, mivel minden pontnak jelentősége van.

– Csapata a legutóbbi fordulóban a Pápa ellen magabiztosan győzött. A mérkőzésen mutatott játékkal mennyire volt elégedett?

– Teljes mértékben elégedett voltam, jól fociztunk. Két vereség után nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, és ezt magabiztosan teljesítettük, így kellő önbizalommal mehetünk Dunaújvárosba.

Kanta József 1

– Mit vár a Dunaújváros elleni találkozótól?

– Elég jól ismeri egymást a két csapat. A hazaiaknál sok volt csapattársam szerepel, akik egytől egyig remek focisták. Artner Tamás személyében pedig, egy általam nagyon tisztelt és elismert szakember vette át a csapatot, az ő tanítványai már sokszor törtek borsot az orrunk alá. Nekünk is szükségünk van a pontokra, hogy megőrizzük a második helyünket, szóval jó kis meccs lesz az biztos. Reményeim szerint a legjobb összeállításban fogunk pályára lépni, mivel nem  tudok róla hogy eltiltottunk lenne. Az eddigi sérültek, Poór Patrik és Deutsch Bence még hiányozni fognak, de a többiek hadra foghatóak.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett Dunaújvárosban?

– Nyilván csak a győzelem tenne boldoggá, szükségünk van a három pontra. Mindkét csapat motivált lesz az biztos. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, ha nyerni akarunk!