U21

Sikeres visszavágás

Dunaújváros PASE – Vác 4:0 (2:0)

Az erős szél zavarta a folyamatos játékot és inkább küzdelem jellemezte a mérkőzést, de megzavarta a játékosok figyelmét a 6. percben történt ütközés (Oroszi – Gyepes), aminek következtében mentőt kellett hívnunk az ellenfél játékosához (valószínűleg agyrázkódást kapott, mert a kispadon többször hányt). Egyébként az esetet a játékvezető nem minősítette szabálytalannak. Ez azonban az ellenfél játékosait és edzőjét „felhatalmazta” arra, hogy végig reklamáljanak, szidják a mi játékosainkat. Szerencsére mi nem vettük fel a kesztyűt és a játékkal foglakoztunk. Széllel szemben is fölényt alakítottunk ki, aminek következtében egy szöglet után megszereztük a vezetést. Néhány játékos bátortalan játéka miatt több akciónk a párharcvesztés miatt megakadt. Dunai egyéni akciója hozta meg a második gólt. Lajos beállása lendületet hozott a játékba, buktatása után büntetőből növeltük az előnyünket, majd egyéni akcióból volt eredményes. Az ellenfél folyamatos reklamálása miatt kiállítás lett, így az ellenfél létszámhátrányban fejezte be a mérkőzést. Izgatott hangulatú mérkőzésen, fegyelmezett játékkal, magabiztos győzelmet arattunk, ezzel sikerült visszavágni az őszi 5:1 –es vereségért.

Dunaújváros PASE: Dániel – Palkó, Oroszi, Ambrus, Rosta – Szellák, Fogas – Tamaskó, Kuti, Fridrich – Dunai.

Vezetőedző: Jakab Elek

Gólszerzők: Kuti, Dunai , Fridrich, Lajos

Cserék: Tamaskó – Lajos 46’, Rosta – Cziklin 60’, Kuti – Spánitz 60’, Fogas – Szili 70’, Fridrich – Sziládi 70’.

További tartalék: Karádi

 

U17

A sikerért meg kell harcolni!

Dunaújváros PASE – Vác 0:3 (0:0)

Az első félidő kiegyenlített játéka után, a második játékrészt meghatározta a kapus, és védő meg nem értése után kapott gól! Ezt követően után több lehetőség volt az egyenlítésre, de a rossz döntések sorozata, és (milyen a foci), az 5-méterről kimaradt óriási helyzet után az ellenakcióból gólt kaptunk! 1:1 helyett 0:2! A szerencse sem volt velünk, hiszen kidolgoztunk annyi helyzetet, mint az ellenfél, de döntő helyzetekben rossz döntéseket hoztunk! A sikert nem adják, ingyen azért sokat kell tenni!

Dunaújváros PASE: Késmárky – Ábért, Hompót, Major, Demeter – Vajda, Takács – Kemerle, Kercsó,Dobos – Csala

Vezetőedző: Horváth Csaba

Cserék: Kemerle- Kovács R, 46’,Csala- Kolozsvári,54’, Takács-Perepelice,77’, Dobos- Rajszki 88’

Sárga lap: Demeter

 

 

U15

Pontosztozkodás

Dunaújváros PASE – Budaörs 1:1 (1:0)

Kiváló labdarúgó időben játszottuk soron következő mérkőzésünket. Jól kezdtünk, rögtön magához ragadta a csapat a kezdeményezést, hatékonyan szereztünk labdát már a vendégek térfelén, és ebből sikerült gólszerzési lehetőségeket kialakítanunk, Sajnos a befejezéseknél határozatlanok és pontatlanok voltunk. Egészen a 18. percig. Ekkor Bors, Máthé, Pintér, Novák volt a labda útja, Ő a gólhelyzetben lévő Pinczési elé passzolt, lövése levágódott a becsúszó védőről, a kipattanót Novák a kapu közepébe emelte. /1:0/ Változatos, lüktető volt a játék, de nem tudtunk a kínálkozó lehetőségekkel élni.

A szünet után a vendégek sokkal agresszívebben játszottak, védekezésünk nem volt határozott, gyakran kinyíltunk, támadásaink pontatlanok voltak. A vendégek labdaszerzése és gyors indítása után két belső védőnk rosszul helyezkedett, a kiugró támadó a menteni igyekvő kapusunk mellett talált a kapuba.

Igyekeztünk megszerezni a győztes találatot, de nagyon pontatlanná, kapkodóvá vált a játékunk. A 78.percben Novák betalálhatott volna, de több védőn áthámozva magát 10 méterről a jobb kapufa mellé gurított.

Nagyon jó iramú mérkőzésen, ismét a rossz helyzetkihasználásunk, a védekezésben elkövetett hiba miatt nem tudtuk a három pontot begyűjteni

Dunaújváros PASE: Szabó – Gádory, Bereczki, Tóth, Szabó Márk – Máthé, Pintér, Novák, Pinczési – Schneider

Vezetőedző: Andriska Gábor

Cserék: Szabó Márk helyett Márton Lóránt a 44. percben

További tartalék: Krajczár Szabolcs, Dénes Döme, Fejes Csaba, Fejes Dávid

Gólpassz: Pinczési

 

U14

Dunaújváros PASE – Budaörs 4:1(1-1)

Két teljesen ellentétes félidőt sikerült produkálnunk. Az első félidőben sajnos rosszul játszottunk, nagyon keveset volt nálunk a labda, nem igazán találtuk meg a játék ritmusát. Így is sikerült azonban megszereznünk a vezetést és további helyzeteket kialakítanunk, de elmaradtunk a valós tudásunktól. Ellenfelünk az első félidő második felében átvette az irányítást és a 35. percben egy oldalszabadrúgás után egy fejesből teljesen megérdemelten ki is egyenlített. A szünetben sikerült felébreszteni a tüzet a srácokban és a második félidőben parádés teljesítményt nyújtottak. Itt már nem volt kérdés melyik csapat fogja megnyerni a mérkőzést. Kellően agresszívek lettünk, rengeteg labdát szereztünk már az ellenfél térfelén, mi diktáltuk a tempót, és 3 nagyon szép gólt szereztünk.

 

Dunaújváros PASE: Gergely – Behán, Rudolf, Halász, Garda – Balogh, Palotai, Vajda –

Perjési, Rácz – Balyi.

Cserék: Schnierer Balázs, Gertner Patrik, Bagó Gergő, Nagy László

További tartalék: Németh Márk

Vezetőedző: Arany Dávid

Gólszerzők: Rácz, Schnierer, Perjési, Vajda