bozsikpalhalma4

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának utánpótlás együtteseinek meghívására a hétvégén az U7-es és az U9-es korosztályok a Bozsik program keretén belül több, mint kétszázan futballoztak. A meghívottak Adonyból, Rácalmásról, Kulcsról, Szabadegyházáról és Iváncsáról érkeztek. A nyolc pályán egy időben tartó mérkőzéseken túl sok labdás játékkal ismerkedtek meg a játékosok, akik közül az edzők véleménye alapján megválasztott legjobbakat oklevéllel és csokoládéval jutalmazták. A dunaújvárosiak közül az U9-es csapatunk szépen szerepelt, akik minden ellenfelüket legyőzték.

bozsikpalhalma2

Most hétvégén, szombaton délután és vasárnap délelőtt a Pálhalmai Sporttelepen is lesznek mérkőzések, ráadásul a szombati forduló kiemelt Bozsik program lesz. Ekkor az U11-es és U13-as csapataink a Videoton, a Puskás Akadémia, a Martonvásár és a Főnix ellen veszik fel a harcot. A vasárnapi fordulót reggel 9 órától rendezik, melyen az U10-es és az U12-es csapatok játszanak.