Labdarúgó csapatunk vezetősége eddig is kiemelt figyelmet fordított az utánpótlás nevelésére.

 

A célunk az, hogy minden évben legalább egy saját nevelésű játékos kerüljön fel a felnőtt csapathoz, illetve nemzetközi szintű játékost is adjon az egyesület.

2013_01_20_1049_ckupa_c01

Azt, hogy ki lehet majd az a játékos, aki az új programnak köszönhetően a felnőtt csapat elsőként bekerül, még nem tudhatjuk, de azt öröm látni, hogy több olyan futballista is van utánpótlás együtteseinkben, akik ezt célul tűzték ki maguk elé. Így például az U18-as csapat játékosa, Harsányi István is.

najbolji igrac U18 Harsanji Istvan

– Az őszi szezonhoz képest a tavaszi jobban indult, de nem a legjobban. Most azonban jobb formában vagyunk, mint ősszel. Ahhoz, hogy még szebb eredményeket tudjunk elérni, elsősorban abban kell fejlődnünk, hogy csapatként mind jobban tudjunk együtt működni. Az újonnan hozzánk érkező játékosok ebben is tudják segíteni az együttest.  Fejlődni kizárólag akkor tudunk, ha minden edzésen odafigyelünk, hiszen csak úgy tudunk hétről hétre jobbak lenni, meccseken pedig így tudunk győztesen lejönni a pályáról. Az idei bajnokságra elsősorban azt tűztük ki célul, hogy a középmezőnyben végezzünk. Eddig nem úgy jöttek az eredmények, ahogy mi azt szerettük volna, de ha a csapat összetart, akkor mindez sikerülhet. Az biztos, hogy a kiesőzónában semmi képen sem szeretnénk végezni.

– Miben kéne még fejlődnie a csapatnak?

– Nagyon jó, hogy heti két erőnléti edzésünk van. Úgy érzem, fizikálisan jó állapotban vagyunk, de technikai tudásban még fejlődnünk kell. Ezek olyan alapvető dolgok, mint például a pontos passzolás, a jó labdaátvétel. A mentális felkészülés is fontos, hogy jobban oda tudjunk koncentrálni a mérkőzésen. Sokszor az a probléma, hogy maguk a játékosok sem hiszik el azt, hogy meg tudunk verni egy csapatot. Ez több játékosból is hiányzik! El kell hinnie mindenkinek, hogy bárkit le tudunk győzni. Hallottam arról, hogy egyéni fejlesztések is lesznek a klubnál. Ebbe a programba szeretnék bekapcsolódni, hiszen a legfontosabb célkitűzésem, hogy minél hamarabb odakerüljek az első csapat edzéseire. Fel kell vennem azt a ritmust, azt a magas szintű koncentráltságot, mint azok, akik az NB I-ben játszanak. Ha ez sikerült, akkor azért kell keményen dolgoznom, hogy minél hamarabb játéklehetőséget kapjak, és minél hamarabb megtanuljak profi szinten futballozni.