A Dunaújváros – Nyíregyháza összecsapás az utóbbi években, így a másodosztályban és most a legjobbak között is kiemelt jelentőséggel bír. Így  lesz ez most szombaton is. Csapatunk az edzőváltás után először mutatkozik be NB I-es összecsapáson, ezért a bizonyítási vágy mellett az is kiemelt szerepet kap, hogy ki tudunk-e lábalni a gólképtelenség hullámvölgyéből, és elindulni felfelé a tabellán. A vendégeknek viszont azért fontosak az újvárosi pontok, mert azzal szinte biztosan bebiztosítanák helyüket a jövő évi NB I-es kiírásban is.

Mátyus János edző Nyíregyháza1

 

Mátyus János vezetőedző: Nem jött jól a bajnoki szünet

– A bajnoki szünet olyan szempontból nem jött jól számunkra, hogy lendületben voltunk. A tavaszi szezonban jó eredményeket értünk el, ez sokakat meglepett, én viszont bíztam ebben. A sérültek közül mostanra többen felépülhettek, így rájuk is számíthatok Dunaújvárosban. Alig várom már azt a találkozót!  Mindkét csapat számára fontos mérkőzés lesz, hiszen ha mi nyerni tudunk, szinte biztossá válna az NB-I-es tagságunk. Hasonlóan nehéz találkozóra számítok, mint legutóbb a Pápa elleni volt. A védekezésünk megszervezése lesz számunkra a legfontosabb. Remélem, hogy ugyanolyan stabil marad az együttes hátul, mint az elmúlt mérkőzéseken volt. A támadások terén is javultunk, és abban bízom, még jobbak leszünk, mint az előző fordulóban voltunk.

Rezes László játékos Nyíregyháza1

Rezes László: Egyre jobban megy a játék

– A Videoton ellen sérültem meg ősszel, és érdekes, hogy épp a Videoton ellen térhettem vissza tavasszal a pályára, hosszú kihagyás után. Egyre jobban megy a játék, a lábam jól bírja a terhelést, már csak a rúgott gól hiányzik. Az elmúlt héten kemény edzéseken vettünk részt, és tudjuk, hogy a Dunaújváros elleni találkozónak nagy a tétje. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, mi viszont ha nyerünk, akkor bebiztosíthatjuk helyünket a legjobbak között. Mást kell majd játszanunk, mint az élcsapatok ellen, de a legfontosabb, hogy győzzünk.