Dunaújváros PASE II – Sárszentmiklós 1-1 (0-0)

A jól játszó vendégcsapatot többször sikerült a széleken megbontanunk, melyek egyikéből, a 25. percben büntetőhöz jutottunk. Sóront állították meg szabálytalanul, aki remekül tört be a büntetőterületre, de azt Tóth Árpád elhibázta. A folytatásban is uraltuk a mezőnyben a játékot, bár fölényt nem tudtunk kialakítani. A 40. percben egy újabb szélső elfutás után a labdára érkező Sóront az 5-ös vonalán hátulról felrúgták, de az egyértelmű 11-es elmaradt. A 65. percben Szabó Csaba passzolt egy pontrúgás után keresztbe a saját védőzónánkban, mely nem volt jó ómen, hiszen az ellenfél a megszerzett labdából a 16-os vonala előtti kavarodás után megszerezte a vezetést. A hátrány után szerkezetet váltottunk, melynek eredményeként a 81. percben sikerült egyenlítenünk. A hátralévő percekben kisebb lehetőségek még voltak, de a mérkőzés összképe alapján igazságos döntetlen lett a vége. Ezzel megőriztük 3-pontos előnyünket a közvetlen mögöttünk, az 5. helyen álló vendégekkel szemben. A játékvezetői ítéletek nem a csapatunkat segítették, a jogos 11-es és több színes lap elmaradása csapatunkat sújtotta.

Dunaújváros PASE II: Gregorich – Dorogi, Sárközi, Salamon, Szabó – Cziklin, Szili, Tóth – Sóron, Nagy, Sziládi

Cserék Sóron – Pekker /6,5/ 44’, Dorogi – Harsányi /6/ 63’, Tóth Á – Szili Z /6/ 75’,

Vezetőedző: Bakos Zsolt

Gólszerző: Sziládi Roland

Gólpassz: Sárközi Norbert

Sárga lap: Sárközi Norbert 41’, Szabó Csaba 68’, Harsányi István 82’