artnert1– A csapat megint mindent elkövetett a győzelem megszerzésének érdekében- értékelte a Debrecen elleni találkozót Artner Tamás vezetőedzőnk -, hiszen a labdarúgóink óriási lelkesedéssel, akarattal játszottak. Azt, amit elterveztünk, a csapat maximálisan végrehajtotta. Az ország egyik legjobb együttesével végig meccsben voltunk, akik ráadásul a dobogóért küzdöttek. A találkozó elején jól kezdtünk, a középső szakaszban kiegyenlített küzdelem folyt, majd a legvégén ismét mi irányítottunk. Nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, a gól is bennünk volt, igaz, hogy a Debrecennek is voltak veszélyes megindulásai, de igazi gólszerzési lehetőséget a 90 perc alatt nem tudtak kialakítani. Nekünk megvolt a lehetőségünk a meccs legnagyobb helyzetéből a győzelem megszerzésére, ez sajnos kimaradt. Az akaratot, a hozzáállást csak dicsérni tudom. Amivel nem voltam elégedett, az az, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést.

– Hogyan készültök az utolsó fordulóra?

– Nagy teljesítmény az, hogy az utolsó forduló előtt még versenyben vagyunk a bennmaradást jelentő helyért. Ezt ez a csapat kiharcolta magának. Egyet sajnálok, mégpedig azt, hogy az új szabályok miatt nem mi állunk jobb pozícióban ellenfelünknél. Ezt sajnos a diósgyőri meccs után kiadtuk a kezünkből. Most egálban vagyunk, és bízom abban, hogy bennmaradunk a legjobbak között. Egy nagyszerű csapathoz megyünk vendégségbe, de jó formában vagyunk ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat tudjunk szerezni. A bátorsággal eddig sem volt gond, a kapu előtti koncentrációra kell jobban figyelni. A Paks kitűnő, egységes csapat, akik ellen nehéz játszani. A körülményekkel és velük is meg kell keményen küzdenünk. Maximálisan fel fogunk készülni, a végsőkig a mérkőzésben kell maradnunk.

artnert2

– Változtatsz-e az eddigi kezdőcsapaton?

– Abban az esetben, ha mindenki egészséges lesz, akkor nem tervezek változtatást, de ez majd csütörtök, péntek magasságában derül ki.

– Foglalkoztatnak-e benneteket a licenccel kapcsolatos hírek?

– A játékosok elé nem visszük, de biztosan foglalkoznak ők is ezzel. Mi csak saját magunkban bízhatunk! Csapatom utóbbi mérkőzéseken mutatott hozzáállása, a tartása, a fegyelmezettsége, a játéka, a helyzetek kidolgozása alapján megérdemelné, hogy az NB I-ben maradjon.