A Haladás elleni győzelemmel nem ért véget a sorsdöntő mérkőzések sorozata, hiszen azokból még négy van hátra. Ezek közül kettőt hazai, kettőt idegenbeli környezetben játsszunk.

DSC_0257

Mint azt Artner Tamás vezetőedzőnk kiemelte, apróságokon múlhat, hogy melyik csapat lehet ezeken az eredményesebb, de természetesen a győzelmekért mindent meg fognak tenni:

artner

– A játékosoknak is el fogom mondani, hogy életem eddig legszebb győzelmének örülhettem szombaton, melyet ezúton is köszönök nekik! A Haladás elleni győzelemért nagyon büszke vagyok a fiúkra! Ez annak a munkának is köszönhető, amit az utóbbi hetekben végeztünk el. Jó érzés, hogy a játékosok is, a vezetőség is és a város is elfogadott bennünket. Nagyon készültünk a Haladásra, tudtuk a gyenge pontokat. Azt, amit felépítettünk, teljes mértékben ült. Ott tudtunk gólokat rúgni és helyzeteket kialakítani, ahol a gyenge pontjaik voltak. Jó periódusokban rúgtuk a gólokat, melyhez hozzájárult játékosaim taktikai fegyelmezettsége is, melyet maximálisan betartottak. Van még négy meccs, melyek nem lesznek egyszerűek, de mindent megteszünk azért, hogy bennmaradjunk. Ezek közül az első a Diósgyőr elleni lesz, melyen két jó formában lévő csapat játszik majd.

artner1

– Mit vársz a Diósgyőr elleni meccstől?

– A miskolci együttes a legutóbbi fordulóban edzőváltást követően szerezte meg az első tavaszi győzelmét, akiknek azért ennél nagyobb céljai voltak a bajnokságban. Azonban ez a siker erőt adhat nekik a folytatáshoz. Nagyon jó képességű játékosokból álló keretük van, akik az előre játékban nagyon erősek. Több jó befejező csatáruk is van. Viszont mi is egy önbizalom növelő mérkőzés után készülhetünk, de számunkra ez a találkozó is létkérdés. Elkerültünk a kieső helyről, és ennél lejjebb már nem kerülhetünk, ezt meg kell tartanunk. Játékosaim megszokták már, hogy folyamatos teher alatt játszanak, hiszen ez már évek óta így van. Olyan hozzáállással kell játszanunk, mint az elmúlt fordulókban, és akkor meg lesz a győzelem. Minden támogatásra szükségünk van, ezért arra kérem szurkolóinkat, jöjjenek minél többen, és buzdításukkal álljanak mellénk.