A csapat összes tagja, így Nikházi Márk is kitűnően futballozott a Haladás ellen, aki szerint vezetőedzőnk utasításait betartva meg lehet a győzelem a Diósgyőr ellen is:

nikházi kicsi

– Nagyon megdolgoztunk a Haladás elleni sikerért, melyet ilyen különbséggel is megérdemeltünk. Hatalmas csapatgyőzelem volt, hiszen egy ilyen ki-ki mérkőzésen tudtunk négy gólt szerezve ellenfelünk fölé kerekedni. A folyamatos, kemény munka érdeme ez, így végre beelőztünk, és elkerültünk a kieső helyről. Ennek most örülünk, de tudjuk, hogy ezzel még nem zárult le a bajnokság. Négy nagyon nehéz forduló van hátra, melyekből a lehető legtöbb pontot kell megszereznünk. Véleményem szerint a bennmaradáshoz minimum két győzelmet kell szereznünk.

_ Mit vársz a Diósgyőr ellen?

nikházi2

– Most kizárólag a Diósgyőr elleni meccsre koncentrálunk, ahol mindenképpen győzelmet várok a csapattól. Ellenfelünk az edzőváltás után győzni tudott, de a bajnokság tavaszi szezonjában nem a legjobb formáját mutatja. Most nem tudunk biztosan felkészülni abból, hogy mit fog játszani ellenfelünk, hiszen Vitelki Zoltán elképzelését nem ismerjük, de biztos vagyok abban, hogy Atrner Tamás és Székely Tibor a lehető legjobban fel fognak készíteni bennünket az összecsapásra, melyben én is segíteni fogok, hiszen jól ismerem a Diósgyőr játékosait. A gyengéiket és erősségeiket is. Abban az esetben, ha úgy tudunk játszani, mint a legutóbbi fordulókban, akkor mindegy, mit játszik az ellenfél, nekünk nyerni kell. Nagy figyelmet kell fordítanunk a pontrúgások semlegesítésében, és eredményes befejezésében is, hiszen ezeken sok múlhat. Abban biztos vagyok, hogy a mester ezen a téren is felkészít bennünket. Fontos lesz, hogy ki szerzi az első gólt, de bízom magunkban, bízom a csapatban, és bízom a szurkolókban, akiket arra kérek, hogy minél nagyobb számban jöjjenek a mérkőzésre, és buzdításukkal támogassanak bennünket.