DSC_0280

 

Az első támadás végén Böőr Zoltán lövését ütötte szögletre Rózsa, majd a hazai csapat csapatkapitányát, Halmosit figyelmeztette a játékvezető a Jakab elleni fellépéséért. Az ötödik percben Eppel tiszta helyzetben, a kaputól 3 méterre rúgott lukat! Sokkal jobban kezdtünk, már a második sarokrúgást végeztük el a 6. percben. Vaskó birkózta le Radót, de a pontrúgásból nem lett helyzet. A 11. percben hátul kisebbet hibáztunk, de a hazai beadás elszállt a fejek fölött. Eppel nagyon harcosan, hasznosan játszik, aki folyamatosan kettő, három védővel is küzd minden labdáért. A 16. percben a Haladás óriási helyzetet hagyott ki, amikor Németh tizenhat méterről lőtt a jobb alsó sarok mellé. Kiegyenlített lett az összecsapás, mely igazán lendületes játékot hozott. A hazaiak taktikája egyértelműen látszott, akik Villám Balázs mögé beívelt labdákkal próbálkoztak. Nikházit buktatták 20 méterre az alapvonaltól. A labda mögé a sértett állt, aki bődületes kapufát lőtt! Nagyon érett a gólunk, de Jakab szinte teljesen lemásolta Eppelt azzal, hogy elrúgott a labda fölött! Hátul labdabiztosak voltunk, Böőr igazi karmesterként tűnt fel a pálya minden részén, aki nagy párbaj végén a 33. percben Rózsát dolgoztatta meg. Schimmer kapott remek passzt hét perccel a félidő vége előtt Radótól, de Nagy Gergely hatalmas bravúrral húzta magához a labdát. Böőr feküdt bele jégkorongos módra blokkolni egy újabb hazai lövést, majd Szekeres is hasonlóan csúszott rá a labdára. A 43. percben Nikházi cselezte be magát a büntetőterületen belülre, de ez a lehetőség is kimaradt, mivel nagyon sűrű volt előtte a védőfal. Az utolsó percben végre megszületett a gólunk! Jakab tette középre a labdát, melyre Eppel a védővel a nyakán érkezett, akivel hatalmasat birkózott, a labdát hamarabb elérte, amely a tehetetlen Rózsa mellett a kapuba perdült (0-1).

DSC_0215

Jól kezdtük a második félidőt, de egy kapu előtti kavarodás végén nehezen felszabadított a hazai védelem, de egy perc múlva Eppel védhetetlenül fejelt a kapuba (0-2).

DSC_0257

Gyönyörű támadás végén, mely Böőrtől indult, Nikházi passzolta tovább, és Jakabhoz jutott el, aki 14 méterről védhetetlenül lőtte ki a hosszú alsót (0-3).

Álomszerűen kezdtük a második félidőt, amellyel remélem, a meccs is eldőlt, de még sok van hátra. A találkozót mintha most kezdte volna a Haladás, sorra dolgozta ki a lehetőségeit. Radó került nagy helyzetbe, de ismét jó volt a blokk, ezúttal Petneházi fejéről szállt szögletre a labda. Újabb hazai lehetőség, ezúttal Hegedüs fejelt mellé. Orosz helyére Farkas állt be, ezzel egyértelművé vált, hogy számunkra a legfontosabb az eredmény megőrzése. Teljesen visszaálltunk, és a kontrákban bízhattunk. A 71. percben betaláltak azonban a hazaiak. A cserejátékosok, Buhler és Rocci játszottak össze, melynek végén az olasz játékos perdített a kapuba (1-3).

Sok van még vissza, mindenki szurkoljon!

Nagynak akadt ismét dolga, majd szöglethez jutottunk, ezzel kicsit kijöttünk a szorításból, és pár percig szerencsére elől is maradtunk.

Újabb gólt szereztünk! Jakab végzett el szabadrúgást, melyet egyszerűen emelt Eppelhez, aki a labda átvételével tisztára játszotta magát, majd védhetetlenül gurított a kapuba (1-4).

DSC_0278

 

Már csak négy perc volt hátra, amikor a háromgólos csatárunk jött le a pályáról, akit, csakúgy, mint előtte Bőört, sportszerűen tapsolt meg a hazai publikum. A három perces hosszabbításban Sóron harcolt ki egy szabadrúgást a hazai tizenhatos jobb oldali sarkánál, mely mögé Petneházi állt. Löketét Rózsa bravúrral öklözte a mezőnybe. A lefújás pillanata is eljött, mely meghozta a győzelmünket, melyet a DVTK hazai sikere a Pápa ellen csak növelni tudott!

Na meg az, ahogy Artner Tamást éltette a hazai szurkolók többsége!

 

Szombathelyi Haladás – Dunaújváros PASE 1–4 (0–1)

Szombathely, 2436 néző

Vezette: Erdős József – Tóth II. Vencel, Horváth Róbert és Medovarszki János, valamint Andó-Szabó Sándor és Szőts Gergely

Szombathelyi HaladásRózsa Dániel – Jánvári Gábor, Radó András, Martinez Leandro Antonio (Bühler Arnaud a 46. percben), Alcibiade Rafaele, Schimmer Szabolcs (Nagy Patrik a 46. percben), Angyal Zsolt, Hegedűs János, Németh Márió, Devecseri Szilárd (Rocchi Tomasso az 58. percben), Halmosi Péter. Vezetőedző: Kuttor Attila.

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Hidvégi Sándor, Jakab Dávid, Böőr Zoltán (Riberio Thiago a 83. percben), Eppel Márton (Sóron Tibor a 86. percben), Petneházi Márk, Vaskó Tamás, Orosz Márk (Farkas Viktor a 64. percben), Nikházi Márk, Szekeres Adrián. Vezetőedző: Artner Tamás