U18

Dunaújváros PASE – Kecskemét 2:2 (1:2)

Már a negyedik percben óriási helyzetet dolgoztunk ki, de a védők közül kilépő Harsányi a kapufát találta el. A folytatásban továbbra is nyomás alatt tartottuk a vendégeket, mely meghozta a vezető gólunkat. Egy bal oldali Harsányi elfutás és beadás után az érkező vendégvédő a saját kapujába továbbított (1-0). Az erős szélben – mely az első félidőben nekünk segített – a Kecskemétiek csak ritkán jutottak el a kapunkig, akik sajnos mégis két óriási kapushiba után az első félidő végére megfordították a mérkőzést (1-2), úgy hogy csapatunk több nagy lehetőséget is elhibázott a vendégkapu előtt. A második játékrészben széllel szemben is a mi akaratunk érvényesült, mi irányítottuk a játékot, míg a Kecskemétiek néha pontrúgásokból veszélyeztettek. Ebben a játékrészben is kialakítottunk 3-4 nagy helyzetet, de ezek sajnos újra kimaradtak. Az egyenlítés egy felfutás után Tamaskó pontos beadása után sikerült, Harsányi talált a kapuba (2-2), mellyel kialakult a végeredmény. A helyzetek és a mutatott játék alapján győzelmet érdemeltünk volna. A döntetlen bár szép eredmény, de a mérkőzés képe alapján mégsem lehetünk ezzel maradéktalanul elégedettek, ugyanis ellenfelünk helyzet nélkül szerzett két gólt, míg mi több nagy lehetőséget is elpuskáztunk, sőt, egy szabályosnak vélt gólunkat lesállás miatt nem adott meg a játékvezető.

harsany

Dunaújváros PASE: Kovács- Tamaskó, Furuglyás, Katona, Bartha Kristóf – Bartha Krisztián, Nagy, Kiss – Harsányi, Ásványi, Benis

Vezetőedző: Bakos Zsolt

Cserék: Benis – Heidecker 35’, Bartha Krisztián – Nagy D 70’, Ásványi – Bartha Roland 84’,

További tartalék: Csányi Dávid, Badi Kristóf, Mizsei Péter, Hajdú Norbert