Tamaskó Ádám még csupán 17 éves, de máris lehetőséget kapott arra csapatunk vezetőségétől, hogy akár az NB II-ben is bemutatkozhasson.

 

A fiatal futballista 4 évesen, Kecelen ismerkedett meg a játékkal, ahonnan Kiskunmajsára került. Az ottani gyermek együttes az ország egyik legjobb csapata volt, mellyel nemcsak országos tornákat, hanem több és nagyobb nemzetközi sikereket is elért. Ekkor több fiatalra, így Ádámra is felfigyelt a Budapest Honvéd, ahol 4 és fél évet játszott. Az utolsó fél év azonban nem úgy alakult számára, mint azt szerette volna, így egyesületet váltott. Ekkor került Dunaújvárosba, ahol Jakab Elek irányítása alatt az U-21-es együttesben kapott szerepet, mellyel élni is tudott. Ádám neki és a rengeteg kemény edzésnek is köszönheti azt, hogy most a felnőtt csapattal készült a bajnoki szezonra.

adam

– Nagyon örülök, hogy Dobos Barna ügyvezető igazgató előtt megköttetett a szerződésem, hiszen ezzel egyik jelenlegi életcélom vált valóra. 17 évesen felnőtt NB II-ben szereplő csapatban játszhatok, ahol úgy érzem, az idősebbek is befogadtak. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a csapat érdekében, és bízom abban, hogy helyt fogok állni. Játékommal szeretném bebiztosítsam magam a csapatban, bekerülni a kezdő tizenegybe, és az együttest hozzásegíteni ahhoz, hogy jövőre újra az első osztályban szerepelhessen!