A labdarúgó NB II 1. fordulója következik, mely összecsapáson már a fiatal szabálynak megfelelve állt fel kezdőcsapatunk.

 

A Siófok ellen megkezdi bajnoki sorozatát a Merkantil Bank Liga NB II-es mezőnyében csapatunk.

BFC Siófok – Dunaújváros PASE 4-2 (2-1)

Jól kezdtük a találkozót, hiszen Orosz már a 2. percben megcélozta a hazai kaput. A válasz az ötödik percben érkezett, amikor Ivancsics szánta el magát lövésre, Szűcs pedig újheggyel, bravúros mozdulattal tolta léc fölé a labdát.

 

siófok gól1

Kiegyenlített mezőnyjáték után a 14. percben egy jobboldali akció után Czár hibáját kihasználva szállt középre a labda, amely Ivancsics elé pattant, aki közelről könnyedén talált a kapuba (1-0).

dújv gól 1

Szerencsére szinte azonnal jött a válasz. Villám tálalt szépen Orosz elé, aki jobb oldalról befelé cselezte magát, majd pontosan lőtte ki 16 méterről a kapu jobb felső sarkát (1-1). A gólváltást követően átvettük a kezdeményezést, amely a 24. percben hozott gólveszélyt. Ekkor Czár keveredett előre, aki 17 méterről lőtt centikkel mellé. Egy jobb oldali szögletet követően a 35. percben ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat.  A teljesen tisztán álló Tamás fejelt a kapu bal oldalába (2-1). Az újabb hátrány megfogta a mieinket, akik a félidő hajrájában kerültek újabb helyzetbe, de Magasföldi 8 méterről centikkel a kapu fölé lőtt.

A szünetben cserélt Artner Tamás. Fejős helyére Jakab állt be. Azonnal megpróbáltuk nyomás alá helyezni a hazaiakat, akik saját térfelükre visszaállva verték vissza akcióinkat. Az 54. percben jutottunk lövéshez, ekkor Jakab lőtt 16-ról, de a hazai kapus szögletre tolta a labdát. Három perccel később Villám kerülte meg őrzőjét, jól passzolt középre Magasföldihez, de a védők menteni tudtak. Magasföldi tekerte szabadrúgásból kapra a labdát, melyet Bozsó szögletre mentett. Állandósult a fölényünk, de meddőnek bizonyult, hiszen egy kontra végén Nagy megszerezte a hazaiak harmadik gólját (3-1). A félidő közepén Jakab futott el szépen a jobb szélen, aki középre tekert, és a jól érkező Havasi kapásból kilőtte a bal alsó sarkot, aki így góllal mutatkozott be csapatunkban (3-2). Artner Tamás szerkezet váltott, hiszen Eppelt is pályára küldte. A sokadik hazai szöglet után növelte előnyét a Siófok. A kapunk előtti védekezési hibát a csereként beállt Elek használta ki (4-2). Jakab lőtte telibe a felső lécet, majd Vaskó csúsztatását ölelte magához Bozsó. A nyitány sajnos nem sikerült, melyen megérdemelten nyert a Siófok.

BFC Siófok – Dunaújváros PASE 4-2 (2-1)

Siófok, 500 néző

Vezették: Radványi Ádám, Kepe Arnold, Kulman Tamás, Sipos Katalin.

BFC Siófok: Bozsó Antal – Mogyorósi József, Kozma Richárd, Farkas Norbert, Nagy Dániel, Ivancsics Gellért, Futó Zsombor, Rusvai László, Szivacski Donát, Tamás László Hunor, Nagy Richárd. Cserék: Hanzl Máté, Kis Tamás, Banai Balázs, Elek Bence, Szekszárdi Tamás, Bene Zsombor, Czingráber Máté. Vezetőedző: Kopunovic Goran.

 

Dunaújváros PASE: Szűcs Lajos – Villám Balázs, Vaskó Tamás, Burucz Barna, Czár Richárd, Tóth Csaba, Petneházi Márk, Magasföldi József, Fejős Áron, Havasi Dániel, Orosz Márk. Cserék: Dániel Csaba – Eppel Márton, Melczer Vilmos, Sárközi Norbert, Koval Viktor, Jakab Dávid, Tamaskó Ádám. Vezetőedző: Artner Tamás