A Sopron ellen avatjuk a gyepet!

fű10

 

Négy idegenbeli mérkőzés után végre hazai pályán láthatjuk labdarúgóinkat bajnoki összecsapáson.

A pályarekonstrukciós munkálatok folytatásaként ezúttal a játéktér megújítására került sor, így labdarúgóink kénytelenek voltak az NB II első négy fordulóját idegenben lejátszani. Mostanra azonban elkészült a játéktér, melynek kipróbálására pénteken készül Artner Tamás vezetőedző csapata. Ez az edzés lesz a gyepavató főpróbája a szombati, 19 órakor kezdődő Sopron elleni összecsapásnak. Mint azt Csomor Sándortól, a kivitelezésért felelős menedzsertől megtudtuk, jóval a szerződésben előírt idő előtt sikerült befejezni a munkálatokat, de a műszaki átvételre ezt követően kerül sor:

 

– Szerencsére semmi nem hátráltatta a munkafolyamatokat, így a kivitelező az előírt határidő előtt teljesítette feladatát, akinek összesen 120 nap állt rendelkezésére. Így szeptember vége, október eleje helyett már most birtokba vehetik a labdarúgók a pályát. A munkálatokat közel 60 nap alatt sikerült elvégezni, mostanra már az új gyepszőnyeg is gyökeret eresztett, így a Sopron elleni bajnokit itthon tudjuk játszani.

– Volt-e nehéz szakasza a felújításnak?

– Voltak és vannak is. Az, hogy a pályatest elkészült, csupán egy része a munkafolyamatoknak, hiszen számos gépészeti felújítást, beruházást is el kellett végeznünk. Ki kellett építeni a vízellátást, a csapadékvíz elszállítását szolgáló drénezés bekötéseit, valamint a pályafűtés rendszerét és az ehhez szükséges gázellátási rendszert. Ezeknek az utolsó lépéseinél tartunk jelenleg. Abban az esetben, ha a gázművek végleges munkálatai is befejeződnek, valamint az engedélyek is elkészülnek mondhatjuk azt, hogy teljesítettük a szerződésbeli kötelezettségeinket. A műszaki átadás-átvételi folyamatok megkezdődtek, azok végleges lezárásai az utólagos javítási feladatok elvégzése után történnek meg. Ez egy komoly, több száz oldalas dokumentációt jelent.

– Ez befolyásolja-e a szombati bajnoki rajtot?

– Annyiban igen, hogy jelenleg a pályatest még munkaterületnek minősül, de a találkozó lejátszásával nem lesz gond, hiszen péntekre a küzdőteret visszaadjuk az üzemeltetőnek üzemeltetésre, de ha bármilyen probléma lépne fel, annak orvoslása a még mi feladatunk.