Ma délelőtt, 11 órakor felkészülési mérkőzésen fogadtuk Csákvár együttesét a Dunaújváros Stadionban.

edzocsakvarDunaújváros – Csákvár 2-2

Dunaújváros:

1. félidő: Dániel – Burucz, Gengeliczki, Koszó – Lorentz, Jakab, Petneházi, Melczer, Czár – Orosz-Eppel

2. félidő: Dániel – Sárközi, Koval, Hajdók – Tamaskó, Szellák, Dobos, Tóth, Sóron (Spánitz) – Havasi, Magasföldi

Gólszerzők: Eppel, Havasi

Artner Tamás: Az első félidő első felében nagyon jól játszottunk, a második felében nem azt hozták amit elvártam volna. A második félidőben teljesen más csapattal álltunk fel, fiatalok is lehetőséget kaptak és úgy érzem fel tudtuk venni a versenyt a Csákvárral szemben. Elégedett vagyok a látottakkal. Ha a kezdő csapatot fent hagyom, most is meg tudtuk volna őket verni. De a találkozót kimondottan edzőmérkőzésnek szántuk, hogy a csapatot játékban tartsuk ebben a két hétben.